https://img.444.hu/tuntetes_liga_dohany_trafik_3.jpg

Ha ez a törvény átmegy, akkor minket kirúgnak

Egyéb
2014 november 21., 16:21
comments 226

Péntek délután a Liga szakszervezeti szövetség tüntetett a Parlament közelében. Mintegy ezer ember követelte, hogy ne emeljék a cafeteria adóját, hogy az új adótörvényekről egyeztessenek velük, és hogy a korkedvezményes nyugdíj feltételeit ne szigorítsák.

A tüntetéshez csatlakoztak a dohányipari dolgozók is. Leginkább az új trafiktörvény miatt jöttek el.

photo_camera Fotók: Botos Tamás

Ahogy arról elsőként beszámoltunk, a törvénytervezet két hete készült el, és ezen a héten Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter már be is nyújtotta a parlamentnek. A törvény értelmében a trafikok ezentúl csak egy dohányellátó nevű, májusban létrehozandó vállalattól vehetnek cigit. Akár nyílt pályázat nélkül is koncesszióba lehet adni ezt az ellátási feladatot. Igen sok szűkítést tartalmaz a törvény, ami miatt már ránézésre is gyanús volt, hogy a Continental nevű dohányipari cégre írták.

A tüntetésen résztvevő dohányipari dolgozók biztosak voltak abban, hogy a Continentalt akarja a kormány újabb bevételhez juttatni, és ennek az ára az lesz, hogy ők elvesztik a munkájukat.

Minden dohánygyártól és dohánynagykereskedőtől itt vannak emberek, mindegyiktől, csak a Continental nem csatlakozott” - mondták többen is. A dohányiparban dolgozók szerint egyértelmű, hogy a koncesszióért indulás három törvényi feltételének csak a Continental felel meg. (A három legfontosabb feltétel: a cég legalább 15 éve foglalkozik dohánynagykereskedelemmel, soha nem volt félmilliónál nagyobb köztartozása, és 2005 óta nem büntették 20 milliónál többre.) A Continental Lázár János barátjának a cége, már az első trafiktörvény is a cég vezetőjének számítógépén készült, és a trafik - koncessziók 10 százalékát is a céghez kötődő személyek nyerték.

tuntetes_liga_dohany_trafik_5

Nekünk megmondták, ha ez a törvény átmegy, akkor mi májustól ki vagyunk rúgva” - mondta az egyik tüntető. Az illető most egy magyarországi dohánygyár termékeit szállítja ki trafikoknak. Egy másik cégtől érkező tüntető azt mondta, hogy náluk ilyen bejelentést nem tettek, „de ez egy alagút, aminek nem látszik a vége”.

A dohányellátó létrehozásának okáról faggatva őket a következő változatot találták a leginkább reálisnak: „Sánta János leszopta a Lázár Jánost, az meg az Orbán Viktort”. Sánta János a Continental tulajdonosa.

tuntetes_liga_dohany_trafik_4

A tüntetők szerint az is a Continental várható koncessziójára utal, hogy országos aláírásgyűjtésbe kezdtek az iparágban dolgozók, de a Continentalhoz tartozó trafikok vezetői általában nem engedik aláírni a tiltakozó íveket. A többi trafiknál könnyebb a helyzet, hiszen az állásukat féltő beszállítók jól ismerik trafikos ügyfeleiket, szívesen aláírnak nekik.

Nem ez az egyetlen törvény, ami a dohányipar átrendezését hozhatja. Szatmáry Kristóf fideszes képviselő tervezete szerint jelentős adóemeléssel sújtanák a dohányipari cégeket, de nem egyforma mértékben. A sávokat úgy állapítaná meg a törvény, hogy míg például a Philip Morrisnak 6,2 milliárd forintot, a BAT-nak 3,5 milliárd forintot kellene befizetnie, addig a Continentalnak csak 50 milliót.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.