Nem rögtön szűnnek meg a magánnyugdíjpénztárak és rántja be a kétszázmilliárdos vagyont az állam

gazdaság
2014 november 24., 18:29
comments 121

Minden magánnyugdíjpénztárt meg kell szüntetni, amibe a megelőző hat hónap átlagában legalább két hónapon keresztül a tagok kevesebb mint 70 százaléka fizette be a kötelező havi tagdíjat. Ez áll a jövő évi költségvetés tervezetében és ennek jelenleg egyetlen magánnyugdíjpénztár sem felel meg. Több pénztár és befizető is úgy értelmezte a benyújtott javaslatot, hogy az már mostanra is vonatkozik, de a Nemzetgazdasági Minisztérium azzal hűti a kedélyeket, hogy vizsgált időszak kezdődik csak január elsejétől. A ú

photo_camera MTI Fotó: Soós Lajos

Az MNB adatai szerint a magánnyugdíjpénztárak tagjai közül ma már alig néhány ezren fizetik a havi, kötelező tagdíjat. 2011-ben a tagok még átlagosan havi tízezer forintot fizettek be, ami mára 500 forintra zsugorodott. Ez a pénztárak vagyonfelélését jelenti, így a nyugdíjasok járadékának majdani kifizetését veszélyezteti a jegybank szerint. Jelenleg 61523 befizető van. A pénztári befizetések a tavalyi első háromnegyedévi 303 millióval szemben az idei első háromnegyedévben 586 millió forintot tettek ki, az azonosított, egyéni számlán jóváírt tagdíjbevételek ugyanebben az időszakban 141 millióról 170 millió forintra nőttek. A kasszák idén az első háromnegyed évben 141 millió forint működési veszteséget könyveltek el 462 millió forint működési bevétel és 603 millió forint működéssel kapcsolatos ráfordítás eredményeként. Tavaly ugyanebben az időszakban 505 millió forint bevétel és 982 millió forint kiadás eredőjeként 477 millió forint volt a működési veszteség. A magánpénztári portfólió piaci értéke a előzetes adatok szerint a tavaly szeptember végi 192,652 milliárdról idén szeptember végére 205,350 milliárd forintra nőtt. Ezt húzhatja be a magyar állam az új működési feltételrendszerrel. (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.