Francois Hollande Guineába látogatott

külföld
2014 november 29., 13:24
photo_camera Hollande lázát ellenőrzik a Conakry-i kórházban. 2014. november 28. Fotó: AFP - ALAIN JOCARD

Conakryba érkezett a francia elnök, ezzel ő az első állam- vagy kormányfő, aki az ebolajárvány által érintett három nyugat-afrikai ország egyikébe látogat. Landolása után kijelentette, hogy

Franciaországnak kötelessége segítenie Guineát, egykori gyarmatát.

Franciaország a francia segélymunkások és önkéntesek küldésén túl eddig mintegy számillió euróval járult hozzá a guineai védekezéshez. A WHO jelentése szerint mára stabilizálódótt a helyzet Guineában és van remény, hogy sikerül megállítani a járvány terjedését.

Hollande egynapos látogatása során tárgyalt guineai kollégájával, Alpha Condéval, felkeresett kórházakat és egyéb egészségügyi intézményeket és francia önkéntesekkel is találkozott. A felgyógyult betegek társadalmi reintegrációja szempontjából nagyon fontos, hogy Francois Hollande találkozott és kezet rázott több, az ebolából kigyógyult guineaival.

photo_camera Hollande és a pár napja felépült Fanta Camara. AFP - ALAIN JOCARD

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.