A Hír Tv szerint lejáratókampányt indítottak ellenük

Média
2014 november 30., 15:34
comments 638

Azt gondoltuk, hogy a hétvége legnagyobb logikai bukfencbe ágyazott képtelenségét már ellőtte a Fidesz, amikor szombaton közleményt adtak ki arról, hogy igazából Gyurcsány Ferenc tehet arról, hogy a Rogán Antal vezette önkormányzat a bérgyilkossággal vádolt Portik Tamás élettársával üzletelt, de tévednünk kellett. Vasárnap délelőtt ugyanis a Hír Tv jelentette be, hogy lejáratókampány indult ellenük.

hirtv

Mindezt arra alapozták, hogy miután a csatornán és a Magyar Nemzet cikkeiben az utóbbi napokban féligazságokra és elhallgatott fontos részletekre építve indítottak támadást a közelmúlt kormányellenes tüntetéseinek résztvevői ellen, a Kettős Mérce blog egy netes akciót indított, aminek keretében a #kedveshírtv hashtag alatt bárki bevallhatja, milyen kihágásokat követett el, megkönnyítve ezzel a Hír Tv oknyomozó újságíróinak munkáját. 

A Hír Tv rövid összefoglalója szerint mindez hecckampány, ami azután kezdődött, hogy beszámoltak arról,

"a kormányellenes tüntetéseken felszólaló Várady Zsolt ellen kábítószerrel visszaélés miatt indult korábban büntetőeljárás. Bár az egykori Iwiw-alapító elismerte, hogy volt ilyen ügye, karaktergyilkosság áldozatának tartja magát, és jogi lépésekkel fenyegetett."

- foglalja össze a csatorna a saját honlapján a sztorit, ismét kihagyva azokat a részleteket, amelyek kifelejtése miatt az egész Hír Tv-ellenes tiltakozóakció elindult. Azaz hogy mindez 2003-ban történt, és Váradynál 0,19 gramm növényi ágvégződést találtak a rendőrök. Hasonlóan kreáltak botrányt a napokban abból is, hogy a netadós tüntetések szervezője, Gulyás Balázs másfél éve nem adott meg egy elsőbbséget, és balesetet okozott. Az már kimaradt a beszámolóból, hogy Gulyás elismerte a felelősségét és még a helyszínen bocsánatot kért.

Pénteken pedig Kalocsai Kingáról, a Párbeszéd Magyarországért egykori aktivistájáról írták meg, hogy a rendőrség eljárást indított ellene személyi szabadság megsértése miatt. Itt csak azt a részletet felejtették ki, hogy Kalocsai a bíróság szerint parlamenti képviselők személyes szabadságát korlátozta, amikor a szabálysértési törvény hajléktalanellenes módosítása ellen tiltakozva láncolták magukat a parlament parkolójának bejáratához.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.