Kirabolták a Németországban élő észak-ghánai királyt, aki Skype-on keresztül kormányozza a népét

külföld
2014 november 30., 11:17
comments 69

Togbe Ngoryifia Céphas Kosi Bansah király a Ghána északi részén található Volta régió Hohoe kerületének királya, nagyjából 200 ezer alattvalója van. A ghánai közigazgatásban nincs sok szerepe, funkciói inkább csak reprezentatívak, a helyiek közötti vitarendezést segíti. Ezért is dönthetett úgy 1992-es megkoronázása után, hogy nem költözik haza Németországból, ahová a hetvenes években cserediákként került ki. Nagyapjától örökölte a címet, apja és idősebb testvére azért nem lehetett király, mert balkezesek voltak.

Uralkodása alatt a Wikipédia szerint több jótékonysági akciót is szervezett, jelenleg pedig Skype-on keresztül kormányozza a népét a Frankfurt közelében található Ludwigshafenben lévő otthonából.

photo_camera A most 66 éves uralkodó (Wikipédia)

Ide törtek be néhány napja, és vitték el a király négy aranykoronáját, és a nagyapja által ráhagyott aranyláncokat. Az ékszerek összértéke az Independent cikke szerint nagyjából 6,2 millió forint, de az uralkodócsalád számára felbecsülhetetlen értékkel bírnak.

Togbe Ngoryifia Céphas Kosi Bansah király Németországban házasodott meg, itt szerzett képesítést, itt van egy autószerelő műhelye, és itt lett boxbajnok is, de elmondása szerinjt uralkodását is komolyan veszi, többször kell például késű estig a gép előtt ülnie, hogy törzsi vitákat oldjon meg a tanácsaival. (Independent)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.