G. Fodor Gábor, a Századvég elemzője megfejtette a Századvég lapjában hétfőn, hogy miért áskálódik az Egyesült Államok Magyarország ellen: a palagázukat akarják ránk erőszakolni, és hasonló monopóliumot kiépíteni, mint amit az oroszok már kiépítettek a gázvezetékeikkel a térségben.

G. Fodor vélekedésében – mint minden jó összeesküvés-elméletben – van valóságmag. Ám következtetése téves. Mert az USA-ban tényleg lenne igény arra, hogy exportáljanak Kelet-Közép-Európába földgázt, de monopóliumot kiépíteni errefelé nem lennének képesek.

A maximum amit elérhetnek, hogy versenyre kényszerítsék az oroszokat ezen a piacon. És a magyar nemzeti érdek itt az lenne, hogy válogathassunk, és ne egyetlen beszállítóra legyen szorulva az ország.

Éppen ezért a nagy orosz – amerikai tülekedés mostani helyzetében nekünk az a jobb, ha az USA pozíciói erősödnek. Most ugyanis Magyarországra gáz lényegében csak az oroszoktól jön, az amerikaiaktól pedig egyáltalán nem jön. Ha viszont lenne infrastruktúra mindkét irányból, akkor végre nem velünk szórakoznának, hanem mi kényszeríthetnénk vetélkedésre az eladókat.

Az INA most a frontvonal

Az amerikaiak tényleg nagyon nem akarják, hogy a Mol a Gazpromnak adja el a horvát INA-ban lévő részesedését. Amos Hochstein, az USA külügyminisztériumának energetikai megbízottja november közepén elő is adta, hogy már jóideje ingázik Zágráb és Budapest között, hogy a magyar – horvát vitában közvetítsen, és ne legyen a vége, hogy a Mol orosz kézre adja a társaság felét. Az is biztos, hogy az USA ebben az ügyben ott nyomasztja a magyar kormányt (amely elég komoly tulajdonos a Mol-ban), ahol csak éri.

Az amerikai nyomasztás egyik oka általános geopolitikai: az orosz befolyás növekedése a térségben nem kívánatos a számukra. Ám egy konkrét ok miatt is fontos az INA és Horvátország: ahogy ez már régóta tervben van, itt lehetne LNG terminált építeni.

Az LNG cseppfolyósított, vagyis hajón is szállítható gázt jelent. Horvátország az egyetlen EU-tag a környéken, aminek kényelmesen megközelíthető tengerpartja van, és vezetékekkel is jól áll ahhoz, hogy a régiót el lehessen látni a beérkező gázzal. Krk szigetén lassan tíz éve tervben van az építkezés, ám egyelőre sehol sem tart a beruházás.

Ha az oroszok hozzájutnának az INA-hoz, egészen biztosan nem épülne LNG terminál Horvátországban, és így megtörhetetlen maradna az orosz monopólium a térség gázellátásában. A monopólium független attól, hogy hétfőn bejelentették, nem épül meg a Déli Áramlat. Az leginkább arra lett volna hivatott, hogy Ukrajna megkerülésével is jöhessen orosz gáz a térségbe, és hogy másnak ne érje meg új vezetéket építeni a környéken.

Viszont ha felépülne egy LNG terminál Horvátorzágban, akkor hirtelen versenyeznie kellene az oroszoknak más beszállítókkal. Ez pedig azért lenne politikai szempontból rossz nekik, mert nem tudnának szórakozni nagyhatalmi alapon a gáz árával: a nekik kedves kormányoknak rezsicsökkentésre is alkalmas engedményt adni, ha pedig ki kell zsarolni valamit, akkor az égig emelni az árat.

A horvát terminál nem mentene meg a szibériai gáztól

Az az elképzelés, hogy a horvátországi terminál amerikai monopóliumot hozna az orosz helyett, egyáltalán nem reális. Belátható időn belül nem épülhet olyan infrastruktúra és nem jöhet az USA-ból annyi gáz, hogy pótolja a most Oroszországból érkező mennyiséget. Ráadásul a cseppfolyósítás és a hajózás jóval drágább technológia mint a vezetékes gáz, az oroszok bírnák az árversenyt, éppen csak a zsarolási potenciáljuk veszne el. Egyszerűen annyi történne, hogy az oroszok nem tudnák egy bizonyos szint fölé emelni az árat.

Ráadásul az USA-ban egyáltalán nincs politikai konszenzus arról, hogy el kellene adni a palagáz terjedésének köszönhetően hirtelen az országra szabaduló sok földgázt. Az ukrajnai háborúig a demokrata kormány alig adott exportengedélyt gázkereskedő cégeknek, mert azt akarta, hogy a gáz olcsó maradjon a hazai piacon, és az amerikai ipar erősödjék, ne a gázkereskedők gazdagodjanak.

Tavasz óta enyhülnek az exportfeltételek, de azért most sem megy könnyen az engedélyek kiadása, és még az exportálásra lehetőséget adó tengerentúli LNG-terminálokból is nagyon kevés van.

Még ennél is fontosabb szempont, hogy nem csak az USA képes cseppfolyós gázt szállítani. Ha Horvátországban lenne végre terminál, akkor például katari gázt is lehetne hozni oda, jelenleg ez az ország a világ egyik legnagyobb LNG-exportőre. És ha lenne hova vinni a gázt, akkor egy csomó egyéb termelő ország is kedvet kaphatna az LNG technológia bevezetésére, Azerbajdzsántól Iránig, Algériától Kanadáig.

A valódi tét

Vagyis ha a Mol nem adja az oroszoknak az INA-t, hanem inkább LNG terminált építtet vele, akkor nem az történne, hogy a szinte kizárólagos orosz gázfüggést le kell cserélni egy kizárólagos amerikai gázfüggésre, hanem volna még egy beszerzési lehetőség, amivel árversenyre lehetne kényszeríteni az oroszokat.

Kelet-Közép-Európában az orosz politikai befolyás legfontosabb pillére a földgáz. E pillér fenntartására jó sokat áldoznak. Képesek lettek volna megépíteni a gazdasági szempontból tök fölösleges Déli Áramlatot rengeteg pénzért, csak hogy más ne építsen vezetéket a térségbe. Ahogy éppen a hétfői New York Timesban olvasható, a régió országaiban az oroszok pénzelik azokat a  zöld szervezeteket, amelyek a bulgáriai és romániai palagáztermelés ellen lépnek fel. A Gazprom évente dollármilliárdokat áldoz arra, hogy olcsó gázzal beetessen kormányokat, hogy utána a gázáremelés rémével zsarolhatók maradjanak.

Van nagyhatalmi nyomulás abban az amerikai igényben, hogy az orosz befolyást korlátozza a térségben, és abban is, hogy piacot igyekszik szerezni a saját földgázának. Csakhogy mivel most ők nullán állnak ebben a küzdelemben, az oroszok pedig százon, nekünk az az érdekünk, hogy minél élesebb versenyre kényszerítsük őket, a kegyeinkért. És ha most az oroszok rövid távon fűt-fát is ígérnek az INA-ért, ahogy elhárították a rivális jelentette veszélyt, azonnal visszaélhetnek totális erőfölényükkel.