• Az antiszemitizmus ellenére nem volt antiszemitizmus.
• Valami ilyesmire jutott a volt miniszterelnök a kormányzati Veritas Történetkutató Intézet Horthy-korszakról szóló konferenciáján.
• Szakály Sándor történész pedig magáról Horthyról beszélt, Borossnál jóval korrektebben.

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum levegőtlen díszteremében kb. 200 ember volt, több, mint a Hallgatói Hálózat egy átlagos tüntetésén, de a fiatal történészek nem nagyon képviseltették magukat, az átlagéletkor a nyugdíjkorhatár fölött lehetett. Ott ült Stumpf István és Antall Józsefné is.

Nagy idők nagy tanúja

A rendezvény sztárvendége, Boross Péter volt miniszterelnök félig tréfásan elnézést kért a hallgatóságtól, hogy nem professzionális történészként, hanem a Horthy­-korszak szemtanújaként szólal meg. (Boross 1928-­ban született, Horthy lemondásakor éppen betöltötte a tizenhatot, tehát ez kb. olyan, mintha Győzike adná a Kádár-korszak szemtanúját.) A történészi amatőrséget feledtette, hogy az egykori miniszterelnök 86 évesen is remek szónok, tudja, hogyan kell fenntartani az érdeklődést, és mikor kell egy­-egy érdekes anekdotával megalapozni vagy éppen megerősíteni egy erős – és történészek szerint vitatható – kijelentést. Ilyenekben pedig nem szűkölködött a félórás előadás.

Boross szerint a gyerekkori emlékei egyáltalán nem fedik azt a képet, amit az 1945 utáni történészek és a népi írók Horthy Miklósra és a korszakra ráragasztottak. Szerinte az, ami a Horthy-korszak történetírásával történt, nem egyéb, mint

tudatos nemzetvesztés.

Antiszemitizmus? Az meg mi?

Első és teljesen indokolt megállapítása, hogy nem csak Budapesten történtek a dolgok, és a történészek túlzottan is a fővárosi eseményekre koncentrálnak.

Apja, az első világháborúban szolgált erdőmérnök kapcsolati hálójának a bemutatásával igyekezett meggyőzni a közönséget, hogy a Horthy-­korszakban nem lehet szervezett és mindent átható antiszemitizmusról beszélni. Sőt,

ők vidéken azt se tudták, mit jelent ez a szó,

hiszen az apjához nem csak a katolikus pap, de a helyi értelmiségi zsidó családok is átjártak, egészen 1943-1944 teléig.

Boross Péter két kedves történettel bizonygatta, hogy a kisvárosokban és a hadsereg tisztikarában sem volt erős az antiszemitizmus:

1. 1938­-tól, tízéves korától Kőszegre járt katonai iskolába, latin humánosztályba. Pár diáktársát extra latinórára íratták a tanárok, és ő akkor nem értette, hogy miért mennek ebbe bele önként a diákok, pedig semmivel sem volt rosszabb a latintudásuk, mint a többieké. Csak később tudatosult benne, hogy a tanárok így segítettek a zsidó diákoknak átkerülni civil gimnáziumokba.
2. 1940­-ben a kaposvári Turul Kávéházban összegyűltek mulatni a tisztek, de a zsidó származású tiszttársak nem mertek megjelenni. Ezt a többiek nem hagyták, és minden zsidó tisztet két mulatozó tiszt keresett fel, és „elráncigálták” őket a buliba.

Hogy miért nem várta katonai karrier a zsidó kadétokat, hogy miért féltek a zsidó tisztek megjelenni egy mulatozáson tiszttársaik társaságában, vagy hogy miért vitték el 1944-­ben az apjához átjáró zsidó családot, arról nem mondott semmit, ahogy a numerus claususról és a zsidótörvényekről sem.

Káros következmények

Azt Boross Péter sem tagadta, hogy voltak antiszemita hangok, és azt sem tudja, hogy Budapesten mi történt, de az egészen biztos, hogy nem olyan volt a rendszer, amilyennek 1945 után láttatni akarták. Szerinte a múlt átírásának két szomorú és nagyon káros következménye is van. Egyfelől a múlthamisítás megnehezíti, hogy Horthy Miklósról objektíven lehessen beszélni. Másfelől a hamis múltkép miatt sokan a szélsőségek felé fordultak, és azokat a bűnöket sem hiszik el, amik valóban megtörténtek.

„Elvitték a szomszédainkat, akik átjártak hozzánk, és nem jöttek haza. Köztük gyerekkori jó barátaimat is.”

Arról, hogy milyen kutya nehéz ezekről az ügyekről beszélni, egy újabb anekdotával szolgált. A minap az egyik televízióban szerepelt, ahol annyit mondott, hogy a német megszállásig nem voltak deportálások Magyarország területéről, majd másnap felhívta egy ismeretlen, és csak annyit mondott a telefonba: „Te rohadt fasiszta!”

Mondjuk ellentmond az objektív vitára való felhívásnak, hogy egyből ezek után nekiesett azoknak a történészeknek, akik a Szovjetunióba bevonuló Magyar Királyi Honvédség háborús bűneiről mernek írni. (A könyvet valóban nehéz cáfolni, de elhallgatni kár.)

„Elfogadhatatlan, hogy olyan könyv jelenik meg, miszerint a Magyar Hadsereg bűnöket követett volna el Szovjetföldön, ráadásul ezt egyetemi katedráról még oktatják is”

– mondta Boross Péter, aki szerint mindebből az következik, hogy az érzelmeket felül kell írnia az értelemnek, és igyekeznünk kell a Horthy-­korszakot abból a szempontból néznünk, hogy mi lett volna az országgal Horthy Miklós nélkül.

ZŰRZAVAR! KÁOSZ! ANARCHIA!

Horthy nélkül nem jött volna el a Bethlen István nevével fémjelzett konszolidáció és stabilitás – mondta Boross, aki az előadását egy jellemző mondattal zárta:

„Voltak bűnök, de ne ezek alapján ítéljünk meg egy egész korszakot.”

Bűnt nem követett el

Szakály Sándor, az intézet főigazgatója, aki azzal lett híres, hogy idegenrendészeti eljárásnak nevezte az első deportálásokat, a szintén ezt valló Borosshoz képest egy teljesen visszafogott, korrekt beszédet mondott, még ha egyes dolgokra (például a rendszerbe épített antiszemitizmusra) nem is nagyon tért ki.

Szakály szerint Horthy Miklós egy több nyelven beszélő, kitűnő tengerésztiszt volt, aki Ferenc József közelében készült fel a politikai pályára – ami aztán tragédiaként érte, hiszen nem akart politikai pályára lépni. (Ez mondjuk akkor már nem látszott, amikor fehér lovon bevonult a bűnös városba, majd elfoglalta a Gellért Szállót.) Károlyiék nyugdíjazták, de a Tanácsköztársaság idején hadügyminiszter lett az ellenkormányban, végül az antant is rábólintott – főleg a britek támogatták –, hogy ideiglenes államfő legyen.

Ez az ideiglenes állapot végül 24 évig tartott – mondta Szakály, aki kollégájához, Romsics Ignáchoz hasonlóan Horthy–Bethlen-korszakot szeret emlegetni, minthogy Bethlen tízéves miniszterelnöksége volt a korszak csúcsa. Szakály szerint az 1920-as törvény nagy hatalmat adott a kormányzónak, például a hadsereg fölött, de vissza is dobhatott törvényeket. Szakály azt nem említette, hogy a zsidótörvényeket nem dobta vissza, pedig ennek fényében nem egyértelmű, hogy – mint mondta –, Horthy „bűnt nem követett el”.

Csak a románok le ne előzzenek

Szakály szerint Horthy idején egy dologban egyetértés volt: mindenki revizionista volt. (Igaz, betiltották a kommunista pártot.) Ez vezette Hitlerhez, nem a nemzeti-szocializmus. Hitler sem szerette őt, mivel Horthy nem bízott Hitlerben, és nem is akart elköteleződni, így nem ment bele Csehszlovákia lerohanásába, és ezt a Führer sosem felejtette el neki – mondta Szakály. Amikor aztán végül Magyarország mégis visszacsatolt több elszakított részt, Horthy közölte, hogy nem hódítani megyünk, csak azért, ami a miénk volt, és ahova bejutunk.

Szakály a háborúban való részvételről (a „kényszerpályáról”) azt mondta: az akkori felmérések azt ígérték, hogy a németek gyorsan le fogják győzni a szovjeteket. Horthy ezért is szakíttatta meg a diplomáciai kapcsolatokat a Szovjetunióval , nehogy a románok megelőzzenek minket, és elbukjuk az esélyt Észak-Erdély visszaszerzésére – mondta a történész.

Naiv, de nem háborús bűnös

Amikor 1944-ben Hitler közölte, hogy megszállja Magyarországot, Horthy le akart mondani, de azzal győzték meg, hogy helyette jönnének a szélsőségesek, amikor pedig a berlini nagykövetet, Sztójai Dömét nevezte ki miniszterelnöknek, akkor csak az Imrédy-féle szélsőségesek közül választhatott. Akkor is naiv volt, amikor azt hitte, hogy Nyugatra kiugorhat, mert akkor már csak Sztálinnal egyezkedhetett, aki az 1937 előtti határok visszaállítását követelte – mondta Szakály.

Hogy a háború után senki sem nevezte háborús bűnösnek, és nem végezte holtan, mint több kollégája szomszédos országokban, az azért is lehet, mert amikor külföldi lapokból megtudta, hogy mi történik Auschwitzban, Horthy leállíttatta a deportálásokat – mondta Szakály, aki azt is mesélte, hogy Nagy Ferenc naplója szerint a háború után Sztálin arra kérte a vörös fejjel hallgató magyar kommunistákat, hogy ne ítéljék el az öreg Horthyt, aki amúgy is fegyverszünetet ajánlott.

Jöhet Rákosi

Miután vége lett a következő, Apponyi Albertről szóló nyomasztóan altató előadásnak, a félidei szünetben a pompás stratégiai érzékű honvédelem is bizonyított: az egyből az ajtó elé, a szűk folyosóra elhelyezett asztalról a hallgatók 3 perc alatt felporszívózták a pogácsákat. A tízórai elfogyasztása után sokan kihasználták, hogy rés nyílt a pajzson, így mi is megkíséreltük a kiugrást.

Most, hogy a konferencia végére eljutottunk 1945-ig, lassan jöhetnek a Rákosi- és Kádár-relativizálásnak véget vető konferenciák is. (Herczeg Márk – Markó Ferkó)