Napi.hu: Nátrán Roland váltja Töröcskeit

gazdaság
2015 január 12., 13:08
comments 11

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ma reggel jelentette be, hogy elfogadta Töröcskei István lemondását az ÁKK vezérigazgatói posztjáról. Az új vezetőt nem nevezete meg, de a napi.hu szerint Nátrán Roland lesz az. Az elmúltnyolcévben is benne volt, hiszen 2003-tól a Pénzügyminisztérium költségvetési és pénzügypolitikai főosztályán dolgozott, 2009-től a pénzügypolitikai osztályának vezetőjeként, majd Matolcsy minisztersége idején helyettes államtitkárként dolgozott. 2014 végéig pedig az Eximbank-csoport vezérigazgatója volt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.