Szinte lehetetlen kideríteni, hogyan jutnak a fegyverek a Közép-afrikai Köztársaságba. Szudánban és Kínában szerelik össze a gépkarabélyokat. A nehézfegyverezettel ellátott, páncélozott terepjárókat Németországban gyártották, és Hollandián keresztül jutottak Szudánba. A lőszer főleg európai. A kínai kézigránátokat a papírok szerint Nepálba exportálták, de ehelyett a Közép-afrikai Köztársaságban harcoló gyerekkatonákhoz kerültek. A Conflict Armament Research részletes jelentése is sok mindent a homályban hagy, de legalább kicsit tisztábban látunk.

„A 82-2-es típusú kézigránát a legelterjedtebb az országban. Annyira sok van belőle, hogy forrásaink szerint fél és egy dollár közötti összegért meg lehet venni őket, kevesebbe kerülnek, mint egy dobozos kóla.”

A jelentés szerint a legtöbb fegyver Szudánból és Dél-Szudánból érkezik az országba. Mindkét országban polgárháborúk dúltak és dúlnak, és rengeteg ellenőrizetlen fegyver maradt szabad kézben. A hadseregek is nyakig sárosak a fegyvercsempészetben.

"Már negyedórája az irodájában ültem, amikor a tekintetem az asztalán heverő papírok egyikére esett. Fejjel lefelé hevert a papírlap, de el tudtam olvasni a lényeget: egymillió 7,62 milliméteres lőszer, Ukrajnából Irakba. Egy pillanat törtrésze volt. Összevillant a tekintetünk, ő tudta, hogy olyasmit láttam, amit nem lett volna szabad, de azt is tudta, hogy semmit sem tudok kezdeni ezzel. Elmosolyodott, lassan becsukta a dossziét, és minden folyt tovább a normális kerékvágásban. 2013. májusában interjút készítettem a dél-szudáni hadsereg egyik, a dzsubai nemzetközi repülőtéren szolgáló, magas rangú tisztjével. A lőszerekkel valami nem volt rendben. Közép-Afrikával sok minden nincs rendben."

A Franciaország méretű, de csak ötmilliós Közép-afrikai Köztársaságban 2013. márciusában vette át a hatalmat a Séléka nevű lázadószervezet. A bajok természetesen nem ekkor kezdődtek. A legszegényebb francia gyarmat annyira nyomorult és kegyetlen hely volt a gyarmati időkben, hogy

a ma már mindenki által a gyarmatosítás legszörnyűbb példájaként emlegetett Belga-Kongóba menekültek tömegével a lakosok.

Az ország még annyira sem állt készen az 1960-as függetlenségre, mint a környékbeli francia gyarmatok (Kamerun, Kongói Köztársaság, Csád). Pár év után Bokassa császár vette át a hatalmat, aki egy annyira súlyos figura volt, hogy még a nagyon súlyos figurákról forgató Werner Herzogot is megihlette:

Felkelések, puccsok, lokális vérfürdők jöttek-mentek, de az egész országot átható és minden egyes lakosát elérő erőszakra eddig nem volt példa. Ahogy arra se, hogy a lakosság egyik szegmense megkérdőjelezze egy másik csoport állampolgárságát. A Séléka szinte kizárólag muszlim tagságú, de nem vallási csoportként indult, hanem az északon, a csádi határ környékén élők lázadószervezeteként. A Közép-afrikai Köztársaság a gyarmatosítás óta keresztény többségű, az iszlám követői a lakosság 10-15 százalékát teszik ki, az északi népcsoportokon kívül sokfelé foglalkoztak kereskedelemmel az országban.

Az ENSZ Fejlesztési Programja által használt emberi fejlettségi index (HDI) szerint a Közép-afrikai Köztársaság a 3. legfejletlenebb ország a világon.

A kereskedelemnek köszönhetően a koldusszegény országban a muszlimok relatív jómódja elsőrangú célponttá tette őket.

A Séléka azt a François Bozizét űzte el, aki 2003-ban maga is puccsal került hatalomba. Bozizét a Séléka vezetője, Michael Djotodia követte, aki az ország első muszlim államfője lett. Djotodia követői elkezdték kifosztani a vidéket, ez ellen pedig megalakult az iszlámellenes anti-balaka szövetség.

„A rémálom elkezdődött. 2013 márciusát követően a felfegyverzett Séléka lázadók a félelmen keresztül uralkodtak - egymás után gyújtva fel a falvakat, válogatás nélkül tüzelve a civilekre a dzsipjeikről, földjeiken végezve ki farmereket, megkínozva bárkit, akit azzal gyanúsítanak, hogy ellenük szervezkedik”

– írja Peter Bouckaert, a Human Rights Watch emberi jogi szervezet regionális vezetője. Több százezren menekültek el otthonaikból. Djotodia képtelen volt úrrá lenni az egyre inkább vallási színezetet öltő konfliktuson és leginkább saját emberein, ezért 2014 januárjában lemondott.

Mind a két oldal rengeteg gyerekkatonát alkalmaz.

A korábbi gyarmattartó Franciaország 2013 decemberében jelentősen, 1000 békefenntartóval emelte a helyszínen tartózkodó csapatainak a számát. Épp akkor, amikor az erőszak mindkét oldalról a leginkább elharapózott a fővárosban, Banguiban. Mind a Séléka, mind az anti-balaka házról-házra járt az ellenséges negyedekben, válogatás nélkül gyilkolva és rabolva. Pár nap alatt ezernél is több halott hevert Bangui utcáin.

A franciákat sokkolta az eset, arra számítottak, hogy a puszta jelenlétük lenyugtatja a kedélyeket, erre épp az ellenkezője történt.

Mivel a Séléka sokkal inkább egy szervezett hadsereghez hasonlított, mint az anti-balaka, ezért a nemzetközi közösség segítségével a lefegyverzést velük kezdték. Egyes Séléka-csapatokat sikerült lefegyverezni, míg mások – a csádi, tehát muszlim békefenntartók segítségével – keletre menekültek, hogy ott szervezzék újjá magukat. A franciák tervei szerint az anti-balaka ellenfél nélkül magától megszűnt volna. Nem jött be ez a számítás sem, az anti-balaka kapva kapott az alkalmon. és módszeresen elkezdte üldözni a védtelenül hagyott muszlim civil lakosságot.

Az anti-balaka ellenfél nélkül maradt. A muszlimok élete mindenhol veszélybe került.

Mire a nemzetközi közösség észbe kapott, addigra nem a Séléka által fenyegetett keresztények, hanem a muszlim kisebbség lett a legsebezhetőbb csoport az országban. Francisco Soriano tábornok, a francia békefenntartók vezetője 2014. február 10-én már az anti-balakát tartotta leginkább felelősnek a vérontásért, de addigra már nem volt visszaút.

A kevés békefenntartó az élőket sem igen tudta megvédeni, ezért a meglincseltek tetemeit csak napokkal később tudták begyűjteni. A gyilkosságok szinte minden esetben megtorlás nélkül maradnak. A bangui pokolról a legszemléletesebb leírást Peter Bouckaert adta:

„Nem kellett sokat várnunk. Csak egy pár nappal később, az új átmeneti elnök, Catherine Samba-Panza büszkén beszélt egy katonai ceremónián. Bejelentette, hogy újraindítják a nemzeti hadsereget. Az összegyűlt egyenruhásoknak elmondta, mennyire büszke arra, hogy újra szolgálatban vannak. Miután az átmeneti elnök távozott, egy csapatnyi egyenruhás katona meglincselt egy feltételezett Séléka-tagot. A holttestet az összesereglett prominens vendégek és a média képviselői előtt vágták darabokra.

A francia békefenntartók megérkeznek a helyszínre, és Sorianó tábornok pár nappal ezelőtti ígéretéhez híven elkezdik őrizni az éppen égő holttestet.

GRAPHIC Man w severed leg at the scene of lynching following national army ceremony in #Bangui attended by President. pic.twitter.com/19GTkRA0uo

— Peter Bouckaert (@bouckap) 2014. február 5.

Egy szürreális pillanatban egy fiatalember, a kezében az áldozat levágott lábával, odasétál a francia katonákhoz. A fiatal francia katona szóhoz sem jut a döbbenettől. Nem tudják, mi mást tehetnének, ezért megkérik, hogy rakja le a lábat és távozzon.

Egyetlen börtön sem működik az országban, lehetetlen lenne letartóztatniuk a láblógató férfit.”

A muszlimok többsége Kamerunba vagy Csádba menekült, és nagyon úgy néz ki, nem is fognak visszatérni. Velük együtt persze a kereskedelem is leállt, és nagyon úgy néz ki, hogy évekbe telik, mire valaki képes lesz betölteni az űrt. Az IRIN számokban összesítette a Közép-afrikai Köztársaság legújabb háborúját:

• 2,7 millió embernek azonnal humanitárius segítség kell (a lakosság 58 százaléka)
• 1,5 millió ember éhezik
• 438,538 belső menekült, főleg templomkertekben és ENSZ bázisokon
• 423,300 menekült Kamerunban és Csádban, a visszatérés legkisebb esélye nélkül.
• Legalább 300 mecsetet felgyújtottak;
• 27 nemzetközi katonát,
• 18 segélymunkást,
• 3 újságírót öltek meg a konfliktusban.

Alulfinanszírozott segélyszervezetek megpróbálják, amit csak lehet, de a visszatérés reményét nem adhatják. Pedig ezek a muszlimok generációk és generációk óta a Közép-afrikai Köztársaságban éltek, az ország állampolgárai, és legtöbbjüknek semmi köze a Séléka lázadóihoz.

Az anti-balaka egyik legfontosabb vezetőjét, Rodrigue "Andilo" Ngaibonát január 18-án letartóztatták, de egyelőre egyáltalán nem látszik se egy olyan megoldás, se egy olyan karizmatikus vezető, akit mind a két oldal el tudna fogadni.