Juhász Péter a legfőbb ügyészt kérdezi a Budapest Szíve Program miatt

POLITIKA
2015 január 30., 09:17
comments 56

Miután egy hete az ügyészség elismerte, hogy az EU csalás elleni hivatala (OLAF) 2014 végén javasolta a legfőbb ügyésznek, hogy folytassanak eljárást a Budapest Szíve Program miatt, Juhász Péter, az Együtt politikusa levelet írt Polt Péternek. Érdeklődik, hogy azóta sikerült-e lefordítani a dokumentumot, ami egy hónapja van az ügyészségnél, és egy hete még fordították. Az OLAF vizsgálatáról Juhász szerint annyi szivárgott ki, hogy irányított közbeszerzést sejtenek a lezajlott projektek mögött. Tudni szeretné, az ügyészség tett-e már lépéseket.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.