A legismertebb homofób orosz képviselő előtt csókolózott két orosz nő

külföld
2015 február 03., 18:24
comments 186

Vitalij Milonov igazi nagyágyú, ő volt az egyik kidolgozója és beterjesztője a homoszexuális propagandát büntethetővé tévő törvényeknek, és például tavaly, amikor Tim Cook Apple-vezér bejelentette, hogy meleg, ő közölte azt is, hogy Cookot nem szabad beengedni Oroszországba, mert bevihetné az ebolát vagy az AIDS-et.

A Moszkváról Szentpétervárra repülő gépen vette észre két fiatal nő, hogy jegyük épp a politikus közelébe szól, ezért készítettek egy olyan szelfit, amin a férfival a háttérben csókolóznak. Majd ezt felrakták Instagramra, ahol hamar rengeteg reagálást kaptak.

oroszmeleg

A kép mellé később feltöltött beszámolóból kiderül, hogy Milonov egész úton nem szólt aztán hozzájuk. A férfi, amikor meglátták, hogy le akarják fényképezni, tabletje mögé bújt.

Milonov egy orosz hírügynökség kérdésére idiótának nevezte a lányokat, akik mindenféle hülye arcot vágtak, futkároztak és közben fotózták magukat.

"Ebből is látszik, hogy valamennyi LMBT szellemi fogyatékos. Túladagolták az úgynevezett európai értékeket"

- ezt pedig már az AFP-nek mondta. (Guardian, MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.