2014 februárjában is fideszes volt a fideszes, aki a Fidesz szerint 2012 óta nem is fideszes

POLITIKA
2015 február 11., 17:35
comments 175

Veress Áront néhány napja kapták el a Keletiben majd 10 millió forint értékű hamis euróval. Az Index kiderítette a férfiről, hogy a Fidesz ifjúsági tagozatának elnöke, de a Fidesz azóta meg mindenhol nyomatja a közleményeit, hogy Veresst már 2012-ben kizárták a pártból. Ennek a kizárásnak azonban a neten nem nagyon van nyoma. A Fidesz ifjúsági tagozatának honlapján még ő az elnök, és a fidesz.hu egyik 2013-as hírében is elnökként szerepel a neve.

De persze lehet, hogy csak elfelejtették frissíteni a weboldalt - mondhatnánk, de nem mondjuk, mert a Fidesztől független intézmények híreiben is a Fidesz Ifjúsági Tagozat elnökeként szerepel Veress.

2014 februárjában ebben a minőségében jelent meg a Konrad Adenauer Alapítvány rendezvényén, ahol még Gulyás Gergely is beszélt, akiről jelenleg úgy tudjuk, hogy saját maga és a Fidesz szerint is fideszes.

photo_camera Kas.de

Az alapítvány más hírei is írnak Veressről, ez például 2013-as, és ebben is elnökként jelenik meg.

Furcsa dolgok vannak ebben a világban.

UPDATE:

Egy kommentelőé a találat, ebben a 2014 decemberi zalaegerszegi újságban is Veress az Ifjúsági Tagozat elnöke. Így tehát még alig két hónapja is Fidesz tag volt a férfi. (Vagy annak hitte mindenki, és annak hitte magát ő is. Természetesen ez sincs kizárva.)

zalaegerszeg

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.