Mészáros Lőrinc a lehető legjobbkor épített sertéstelepet

politika
2015 február 11., 17:41
comments 192

Még 2014-ben 350 milliós EU-s támogatásból épített modern sertéstelepet Mészáros Lőrinc. A telepet maga a miniszterelnök adta át novemberben.

Az RTL Híradó szerint a kormány már ekkor tudta, hogy 2015. április 1-től a Mészároséhoz hasonló telepek számára kedvezően alakulnak át az EU agrártámogatási rendszere. Ekkortól ugyanis kétszeresére, évi 18 milliárd forintra emelkedik az állatjóléti támogatás összege. Ebből 8,5 milliárdot kell arra költeni, hogy az anyakocák jobban érezzék magukat.

A Földművelési Minisztérium azt mondta az RTL-nek, hogy a módosítással nem csak Mészáros, de minden sertéstenyésztő jól jár.

Ez azonban csak részben van így, az RTL szerint ugyanis a változásból főleg az olyan modern sertéstelepek profitálnak, amilyenje Mészárosnak is van. Sőt, Mészáros az átadotton kívül vett egy másik sertéstelepet is, amit 600 millióból tervez felújítani. A kormány épp akkor kezdeményezte az EU-nál az állatjóléti támogatás megduplázását, amikor Mészáros ezt a telepet vette.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.