Úgy volt, hogy a Fidesz visszavonja a földadót, amiről azt mondták, véletlenül vetették ki, de most mégsem vonják vissza

politika
2015 február 11., 17:02
comments 182

A 2015-ös adótörvényekben volt egy szakasz, ami lehetővé tette az önkormányzatok számára a termőföld megadóztatását. Erről és a gazdák tiltakozásáról novemberben számolt be az RTL Klub Híradója. Az RTL-nek sikerült megszólaltatnia Nagy Istvánt, a Földművelési Minisztérium parlamenti államtitkárát is, aki azt mondta, hogy azért csusszanhatott be a törvényszövegbe ez a rész, mert a minisztériumban

nem is gondolták,

hogy ez földadó kivetéséhez is vezethet. Nagy akkor azt mondta, hogy ebben a formában már nem támogatják a törvénymódosítást, és a Földművelési Minisztérium már dolgozik is egy javaslaton, amivel a termőföld megadóztatásának lehetősége kikerülne a törvényből.

Ezen azóta is dolgoztak, közben 11 települési önkormányzat már rendelkezett földadó kivetéséről. Az RTL-nek nyilatkozó egyik gazda azt mondta, hogy neki aranykoronánként 300 forintot kell fizetnie, ez az összeg pedig esetében több tízezres kötelezettségeket eredményez.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter nemrég közleményben szólította fel az önkormányzatokat, hogy vonják vissza a termőföld megadóztatásáról szóló rendelkezéseiket, de az RTL Híradó szerint ez a közlemény kiadása óta valamiért lekerült a kormany.hu weboldalról.

A fideszes többségű mezőgazdasági bizottság pedig úgy határozott, nem támogatja, hogy a parlament elé kerüljön az a módosító indítvány, ami kivenné a föld megadóztatásának lehetőségét az adójogszabályokból.

Font Sándor, a bizottság fideszes elnöke az RTL-nek azt mondta, hogy ő az adókivetés szabadságát támogatja, és szerinte az önkormányzatoknak maguknak kell meghozniuk ezeket a döntéseket. Nekik kell visszavonniuk a földadóikat is, de csak ha akarják.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.