Általában túlegyszerűsítjük az emberi evolúciót: például olyanokat állítunk, hogy az őseink azért álltak két lábra, hogy kilássanak a magas fűből, vagy hogy azért kezdtek el beszélni, mert már volt mit mondaniuk. Azt, hogy mit ettek, sokan hasonlóan egyszerűen magyarázzák.

Ilyen a paleolit diéta is, amit a kb. 2,6 millió évvel ezelőtt elkezdődött és 10 ezer évvel befejeződött, őskőkorszaki (feltételezett) életmód inspirált, és aminek a követői tartózkodnak a modern konyha vívmányaitól, mint például a tejtermékek, a mezőgazdasági termékek és a feldolgozott élelmiszerek, és egy ál-vadászó-gyűjtögető életmódot folytatnak.

A híveknek speciális „ősi” menüt kell fogyasztaniuk, adott szénhidrát-, fehérje- és zsírszinttel, illetve bizonyos mennyiségű mozgással. Ezek azoknak a modern embereknek az életmódján alapulnak, akik legalább részben vadásznak-gyűjtögetnek.

Eleink eledele

Ken Sayers, a főemlősök és az emberi evolúció kutatója, aki a kollégájával, C. Owen Lovejoyjal azt vizsgálja, mit ettek az az ősemberek távoli előfutárai a kb. 6 millió éve élt majomemberektől a 1,6 millió évvel ezelőtt felbukkant előemberekig, most a Converstaionben írt arról, hogy a paleolit diéta miért csak az igazi őskőkorszaki életmód felszínét kapargatja.

A kutatók fosszilis, kémiai és régészeti bizonyítékokat, illetve az élő állatok táplálkozási szokásait szokták vizsgálni. Ezek mind fontosak, mert az élő organizmusok minden napja gyakorlatilag teljesen az életbenmaradásról szól, az evéstől a ragadozók elkerülésén át a szaporodás előkészítéséig.

A legfőbb kiindulópont az előemberleletek fogazata. Egyesek a fogzománc alapján azt próbálják kideríteni, az adott egyed mennyi lágy vagy fás szárú növényt ehetett, mások a fogkő alapján próbálják beazonosítani, milyen gyümölcsöt rághatott, míg megint mások az állati csontokon talált kőszerszámnyomokat vizsgálják. Így derítették ki a tudósok, hogy az előemberek 2,6 millió éve megették az antilop húsát és csontvelejét – de hogy levadászták-e vagy gyűjtögették, azt még vitatják.

Ezek a módszerek sok információval szolgálnak, de csak ködös képet adnak arról, mit ehettek az őseink. Ezek alapján szereztünk bizonyítékokat arról, hogy a korai előembereknek legalább egy része evett gyökereket, gumókat, sást, gyümölcsöket, puhatestű és gerinces állatokat, leveleket és kérgeket. De azt nem tudjuk, hogy ezek egymáshoz képest mennyire fontosak, és mivel ilyesmiket a most élő emberszabásúak és majmok is esznek, nem kapunk választ arra, hogy mi különböztette meg az előembereket a többi főemlőstől.

A táplálkozás egyszerű matek

Sayers és Lovejoy az emberi fejlődést a táplálkozás szabályain keresztül vizsgálja, ehhez pedig az ún. optimális táplálkozási elméletet (OFT) használja, ami egyszerű matematikai modellekkel mondhatja meg, hogy bizonyos állatok hogyan táplálkoznak adott körülmények között. Például ha adott egy sor potenciális táplálék annak becsült energiatartalma, bősége és a kezelési ideje (azaz hogy mennyi ideig tart megszerezni és elfogyasztani), egy klasszikus OFT-modell kiszámítja, melyik ételt kell megenni közülük, és melyiket kell otthagyni.

Az egyik ilyen előrejelzés, ami a táplálékszerzés egyik aranyszabálya, hogy ha egy területen gyakoriak a nyereséges élelmiszerek (amiknek magas az energiatartalmuk és alacsony a kezelési idejük), az állatnak érdemes azokra specializálódniuk, de ha szűkösek, az állat jobban jár, ha kiszélesíti az étrendjét. Ez a rovaroktól a modern emberig általában megáll.

A Himaláján a nepáli közönséges hulmán például az év nagy részén kerüli a bőrszerű, érett örökzöldleveleket és egyes gyökereket meg kérgeket (ezek mind kalóriaszegények, sok bennük a rost és magas a kezelési idejük), de a zord télen, amikor a jobb ételek ritkák vagy egyáltalán nem találhatók meg, mohón befalják ezeket. Amikor meg a csimpánzoknak kell magokat gyűjteniük, logikusan azok is előbb nyúlnak a nagyobbakhoz (= több energia), a közelebb lévőkhöz (= rövidebb beszerzési idő) és a héj nélküliekhez (= rövidebb fogyasztási idő), mint a kisebbekhez, távolabbiakhoz és keményhéjasokhoz.

Ez arra utal, hogy az állatok egy része ösztönösen emlékezhet az optimális táplálkozási változókra, és tudja azokat hasznosítani, még akkor is, ha az élelmiszerek az azonnali észlelés tartományán – magyarul éppen messze – vannak. Ha meg tudnánk mondani, melyik változó mennyire fontos a vadászó-gyűjtögető életmódban, meg tudnánk határozni a közelmúltban élt emberszabásúak étrendjét. Az OFT arra ösztönzi a kutatókat, hogy kiderítsék, hogyan és miért használnak ki az állatok bizonyos erőforrásokat, így mélyebb képet kaphatunk az őseink életmódjáról is. A neandervölgyi emberről és az anatómiailag modern emberről is így tudtunk meg dolgokat.

A bátrabb kutatók az előemberekre specializálódnak. Ilyenek próbálták meg – az OFT alapján, az élőhely tulajdonságaival és régészeti leletekkel – kikövetkeztetni a Kelet-Afrikában 2 millió évvel ezelőtt élt Paranthropus boisei optimális étrendjét. Számoltak az előforduló élelmiszerekkel, a mozgási szokásokkal (például hogy az adott környezetben mennyit kellett futni, mászni vagy bottal ásni), és az egyes erőforrások – mint a gyökerek és gumók – szezonális fontosságával, hogy meghatározzák az optimális kalóriaszükségletet.

Olyanok vagyunk, mint a disznók

Már 1980-ban kiderült, hogy az emberszerűek hátsó foga a medvékéhez és a disznókéhoz hasonló őrlőfog volt. Márpedig a medvék és a disznók szinte mindent megesznek (például: gumók, gyümölcsök, levelek, gallyak, puhatestűek, méz, gerinces állatok). Hogy ezek milyen arányban oszlanak meg az étrendjükben, az az adott helyen az év adott szakaszában elérhető adott étel energiatartalmán múlik.

Az őseinkről gyűjtött bizonyítékok és önmagunk ismerete alapján pont ugyanilyen mindenevők vagyunk. (Hasonlóan vadászunk-gyűjtögetünk most is: ha például szombat délután ennél valami édeset, 1. elmész a legközelebbi boltig, 2. megnézed az édességeket, 3. és az inkább sós, mint édes keksz helyett az akciós csokit veszed meg.)

Valószínűleg még az sem igaz, hogy az őseink nagy vadászok lettek volna – legalábbis a fejlettebb technológia megjelenése előtt –, tekintve, hogy két lábon nehezebb valamit üldözni, mint négyen. A világ leggyorsabb futója sem tud elkapni egy átlagos nyulat. A mobilitási lehetőségeik még a medvéknek és a disznóknak is kevésbé korlátozottak.

Flintstones-romantika

Egy kutatás szerint a paleolit étrend több évtizedig underground diéta volt, de 2013-ra Amerika 1 százaléka átállt rá. Pedig egy diétarangsorban a 32 legnépszerűbb étrendből az utolsó lett, mert túl szigorú ahhoz, hogy sokan hosszú távon tartani tudják, néhány létfontosságú tápanyag hiányzik belőle, és tudományosan sem eléggé megalapozott. (A Dietetikusok Országos Szövetsége sem ajánlja, a Diabetikus Társaság szerint pedig inzulinfüggő cukorbetegeknél fokozottan életveszélyes is lehet.) Az utóbbi idők legviccesebb étrendháborúja az, ahogy a peleolithívők és a vegetáriánusok egymást bombázzák azzal, melyik diéta károsítaná jobban a Földet, ha mindenki átállna rá.

Ahogy ma leegyszerűsítik az előemberek étrendjét, annak nem sok köze van az őseink valódi, komplex életmódjához. A közelmúltban feltalált, a modern mezőgazdaságban megtermelt, földolgozott élelmiszerek, amikhez egyébként általában gyorsan hozzászokott a szervezetünk, valójában adalékok az elődeink – az idejükben épp elérhető – egyszerű táplálékaihoz. Az emberszerűek nem úgy népesítették be Afrikát, majd a Földet, hogy csak egyféle vadászó-gyűjtögető stratégiát követtek, vagy ráálltak egy bizonyos, jól kimért szénhidrát-, protein- és zsírmixre, hanem mert rugalmasan alkalmazkodtak a környezethez.

(The Conversation, CNN)