Erkölcsileg is megújul a CERN hadronütköztetője

Eddig csak a baj volt a Nagy Hadronütköztetővel: lopott, összevissza hazudozott, rányomult a CERN-ben dolgozó csajokra, nem akart elszámolni a rábízott pénzzel, mindig meghívatta magát ebédre, aztán úgy csinált, mintha megfeledkezett volna a tartozásról. Egy alkalommal bulit tartott a CERN-ben, hadronütköztetőket hívott meg a világ minden tájáról, aztán ott kábítószereztek a laboratóriumokban. Másnap reggel a tudósoknak kellett feltakarítani.

De ez mind a múlté, Horváth Dezső, az MTA fizikusa szerint

most erkölcsileg is megújul a Nagy Hadronütköztető.

A világ legerősebb hadronütköztetőjét, melynek a Higgs-bozon felfedezését is köszönhetjük, ugyanis a jelenlegi tervek szerint karbantartás és fejlesztés miatt hosszabb-rövidebb időre leállítják. Erre azért van szükség, mert a hadronütköztetőben lévő észlelőberendezéseknek szükségük van a pihenésre, valamint a gépben lévő, már meghaladott technológiával működő alrendszereket is ki lehet cserélni a leállás alatt.

Igazából az utóbbit jelenti tudományos nyelven az erkölcsi megújulás, legalábbis az MTA nagyon tudós nyelvezete szerint. A Nagy Hadronütköztető tehát igazából nem volt erkölcstelen, nem lopott, és nem tartott bulit sem. Nem is tudna, hiszen a gép egy 27 kilométer hosszú földalatti alagútban van, nem is tud mozogni, márpedig egy buli megszervezéséhez és élvezetéhez nem árt az ilyesmi. A Nagy Hadronütköztető köznapi fogalmaink szerint nagyon is erkölcsös gép, számtalan eredmény elérésében segített, és még fog is segíteni. (MTA)