Fénysebességgel dőlhet be a világgazdaság

  • Ahogy a technológia fejlődik, a robotok egyre gyorsabban kereskednek a tőzsdén.
  • New York és London, London és Frankfurt között félúton ügyeskednek a brókerek, és közben trükkök százaival harcolnak a fénysebességért.
  • De a 2010-es flash crash, vagy amikor 2013-ban elloptak 7 milliszekundumot a Fedtől, megmutatták, hogy nem hibátlan a rendszer.

Michael Lewis könyve a nagyfrekvenciás kereskedőkről (high frequency traders, HFT-k), a Flash Boys bestseller lett tavaly, és sokak figyelmét felkeltette a robotizált tőzsdei kereskedelem iránt. A könyvben arról írt, hogy a kereskedők egy része milyen technológiai trükkökkel próbál jobb helyzetbe kerülni, például hogy a számítógépeit a tőzsdét irányító számítógépek közelébe viszi, hogy a gépek között az információ a lehető leggyorsabban áramoljon. Minden mikroszekundum számít, a gyorsabb adatösszeköttetések minimalizálják a kereskedéshez szükséges időt, a cégek pedig azért harcolnak, hogy az ő gépeik legyenek a legközelebb. Ez pénzbe kerül, a gyorsabb helyek bérlése kb. havi 10 ezer dollárba.

A könyv megjelenése után az amerikai hatóságok – például az Igazságyügyi Minisztérium vagy az FBI – gyorsan jelezték, hogy már régóta rajta vannak az ügyön, és néhány bennfentes kereskedelem miatti bírságról is érkezett hír. Pedig ez nem igazán illegális, a kereskedők csak a legjobb lehetőségeket keresik, mint a tőzsdézés történelmében mindig. De ha egyeseknek több és jobb gépük van jobb helyeken, akkor mégsem igaz, hogy a tőzsde nyitott és átlátható mindenkinek, és ezek szerint a középosztálybeli kiskereskedők hátrányban vannak, tehát nem tiszta a játék.

A Flash Boys egyik hőse Brad Katsuyama, aki évekig a Royal Bank of Canada egyik jól fizetett kereskedője volt. Katsuyama rájött, hogy a HFT-k megelőzték, amikor tranzakcióval bízta meg a brókerét. Optikai kábellel és szupergyors géppel valahogy elfogták, és megvették a parancsait, aztán drágábban adták el neki a részvényeket, lefölözve a különbözetet.

A fénysebességig, és tovább nem

Ma egy fogyasztó különböző cégekkel több mint 100 ezer tranzakciót tud lebonyolítani egyetlen másodperc alatt. Nyártól, a 300 millió dollárba kerülő transzatlanti optikai kábel, a Hiberna Express segítségével a londoni és a New York-i pénzügyi központok 2,6 milliszekundummal (10 százalékkal) gyorsabbak lesznek.

Ahogy a technológia fejlődik, egyre közelebb kerülünk a végső határig, a fénysebességig.

Az üveges optikai szálakon keresztül az információ a vákuumban mért fénysebesség (299 792 458 méter/szekundum) kétharmadával száguld. Ha ennél gyorsabb akar lenni, az adatoknak a levegőn át kell közlekediük. A Chicago és New Jersey meg New York, illetve London és Frankfurt közötti folyosók tele vannak az erre szolgáló mikruhullámokkal és milliméteres hullámokkal.

Mikroszekundumokra a jövőtől

De nyáron indul a még hatékonyabb, katonai repülési jelzéseken alapuló transzatlanti lézeres hálózat. Az igazi áttörést viszont a tervezett üreges szálakból álló kábel hozhatja el, amiben a fény kis légrésekben fénysebességgel utazhat. A kereskedő cégek – akárcsak a Facebook – mostanában ballonflottákkal és napenergiával működő, jelszállító drónokkal spekulálnak, amikkel az óceánon átívelő hálózatot hoznának létre. Ezen a térképen láthatók azok a pontok, amik félúton vannak a kereskedelem pontjai között, és ahol – például az óceánon álló hajókon lévő – számítógépekkel ki lehet használni a két végpont közötti pillanatnyi árkülönbséget.

A szabadtéri kommunikációs rendszerek most még ki vannak szolgáltatva az időjárásnak. A chicagói Anova Technologies New York-i lézerhálózata milliméteres hullámokkal tette magát ellenállóvá az esővel, a köddel és a hóval szemben, illetve adaptív kiigazítási mechanizmusokkal tartja biztosan a kapcsolatot még az olyan szélben is, ami 3 fokkal megdönti azokat az épületeket, amikben a számítógépek találhatók. De a mikrohullámok és a lézerek nem használhatók ismétlők nélkül nagy távolságban, mert hamar elnyeli őket az atmoszféra.

Egy évtized múlva a cégek talán már neutrínókkal is kommunikálhatnak – ezek fénysebességgel közlekednek, és átmennek az akadályokon, például a Földön. Ez nagy profittal kecsegtet a high-tech kereskedelmi vállalkozásoknál, amik már kb. 50 százalékát teszik ki az amerikai és európai részvénykereskedelemnek.

Egyes közgazdászok szerint feleslegesek, sőt károsak az ilyen befektetések. A Nobel-díjas Joseph Stiglitz szerint a hipergyors kereskedelem társadalmilag haszontalan. A HFT-cégek algoritmusai úgyis gyorsan törlik a parancsaik kb. 95 százalékát, mert nem jönnek be.

De a HFT a piac rendes funkcióját is alááshatja: a pénzügyi piacok hagyományos célja egyesíteni sok ember különböző információit egy csatornában, hogy forrást teremtsenek a beruházásokhoz. Ehhez pedig rálátásra, mély kutatásokra és türelemre van szükség – ezek mind hiányoznak a nagyfrekvenciás, algoritmus-alapú rendszerekből.

Robotkatasztrófa-para

Nem csak az a gond, hogy kevesen férnek hozzá a jobb technológiához, behozhatatlan előnyt szerezve. Abból még nagyobb baj lehet, ha az algoritmusok előre nem látható módon kezdenek el viselkedni, mint a 2010. május 6-i flash crash idején. Akkor a Dow Jones Ipari Átlag minden idők legnagyobb (9 százalékos) napi zuhanását tapasztalta néhány percen belül. Még szerencse, hogy New York-i idő szerint délután 2:45-kor történt, mert így 15 perc alatt nagyjából helyreállt a piac, de ha az egész zárás előtt történt volna meg, sokkal tovább tartott volna a kárelhárítás.

Így vették át az uralmat a robotok a tőzsde felett. A fenti grafika egy részlet a Reuters gazdasági bloggere, Felix Salmon animációjából, amin bemutatta, hogy 2007 és 2012 között hány HFT-kereskedés történt naponta 14 amerikai tőzsdén. Ezen a részleten a 2011-es helyzet látható, és az a legérdekesebb rajta, hogy az USA 2011. augusztusi S&P-leértékelése után radikálisan megnőnek a számok.

A számítógépes kódok olyan gyorsan működnek, hogy az emberek sokszor képtelenek közbelépni, ha baj van, így a kódolási vagy digitális hibák miatt a helyzet gyorsan elfajulhat. Az elmúlt évben több 10 ezerszer fordult elő, hogy a részvények értéke kevesebb mint 0,04 másodperc alatt 1 százalékkal változott. 2012-ben egy algoritmushiba az egyik legnagyobb amerikai HFT-cégnél, a Knight Capitalnél 440 millió dolláros veszteséget okozott 45 perc alatt, mert a rendszer véletlenül drágábban vásárolt, mint amennyiért eladott.

Senki sem tudja, mikor történhet hasonló a világpiacon.

A nagy milliszekundum-rablás

2013-ban a Fed Washingtonban a „nemzeti atomóra szerint” délután kettőkor bejelentette, hogy nem csökkenti a kötvényvásárlási programját. Hogy Chicagóig eljusson ez az információ, az 7 milliszekundumba telik. Csakhogy történt néhány nagy megrendelés 2 vagy 3 milliszekundummal délután 2 után, amivel valakik nagyot kaszáltak. Nem tudni, ki cselezte ki az embargót, az újságírók ugyanis, akik megkapják az információt, egy biztosított szobában ültek, és pontban 2-ig nem kommunikálhattak a külvilággal. De valakinek mégis sikerülhetett.

Viszont a Washington és Chicago közötti 960 km-t egyenes úton a fény 3,2 milliszekundum alatt tudja megtenni. Tehát az is felmerült, hogy valakinek sikerült felállítania egy neutrínóhálózatot, amivel a Földön keresztül küldte el az információt. Sok adatot így ugyan nem lehet átvinni, de elég lehetett néhány tucat bájtnyi információ is a bennfentes kereskedéshez (például: csökkentik a programot vagy nem csökkentik).

Összefogás vagy pusztulás

Kutatások szerint lehet, hogy a piacon létezik egy optimális sebesség, amivel a tőzsde jól tudja szolgálni a gazdaságot.

De az algoritmusokkal ezt a sebességet már messze meghaladtuk.

Pedig a nagy hajtásnak is van előnye: a gyorsaság segíti a likviditást, és olcsóbbá teszi a kereskedelmet. Illetve a HFT-k gyorsabban szinkronizálják a piaci árakat. Például, ha a cukor vagy a magas fruktóztartalmú kukoricaszirup ára nő, akkor a Coca-Cola részvényei gyorsabban kezdenek el zuhanni, mint a kevésbé ismert, kisebb üdítőgyártóké. De míg 2000-ben 10 perc kellett ahhoz, hogy az egyik piac árváltozásának hatása jelentkezzen a másikban, most kevesebb mint 10 másodperc is elég hozzá. Persze nem mindenki szereti ezt, például azok a cégek, amik azzal szedik meg magukat, hogy kiszúrják az ilyen pillanatnyi ár-egyensúlyhiányokat.

De hátrány, hogy az algoritmusok kockázatosabbak a volatilis piacokon, így a kereskedők nagyobbat bukhatnak. Ráadásul a legtöbben hasonló algoritmusokat használnak, és előfordul, hogy egyszerre lépnek ki az üzletből. Ilyenkor az történhet, ami a 2010-es flash crash alatt (persze ez az emberi kereskedőknél is megtörténhet, ha sokan egyszerre ijednek meg nagyon).

Hagyjuk, hogy a matematika döntse el a jövőnket?

A kormányok egyre inkább szabályoznák a tőzsdét, például tranzakciós adóval csökkentenék a HFT-k számát, hogy fenntartsák az egyenlőség látszatát. Az optimista forgatókönyv szerint a közgazdászok, matematikusok, informatikusok és akár fizikusok majd együtt kitalálják, milyen fékeket és ellensúlyokat kell rakni a rendszerbe ahhoz, hogy ne történjenek flash crashek, és ne dőljön be a gazdaság.

Vannak már piaci próbálkozások is. Amerikában néhány nagy kereskedőcég felállított egy privát kereskedelmi teret, hogy eliminálják a HFT-ket, akik gyorsabban megismerik a legjobb ajánlatokat. A 2013-ban – többek között Brad Katsuyama közreműködésével – indított IEX alternatív kereskedelmi rendszerben mindenki egyszerre ismerheti meg a legjobb ajánlatokat, mivel a rendszerben 350 mikroszekundumos információkésleltetést alkalmaznak. Az IEX eddig az amerikai tőzsdei kereskedelem 1 százalékát vonzotta be, de hamarosan más országot is csatlakozhatnak.

A pesszimista álláspont az, hogy a kormányok nem nagyon tudnak lépést tartani a technológiai fejlődéssel, mert a nekik dolgozó ellenőrök másodosztályú diplomások, akik sosem fognak túljárni a befektető zsenik eszén. (Ráadásul több illegális tranzakcióról az is kiderült, hogy mögöttük olyan kaliberű emberek állnak, akikkel kapcsolatban egy szenátusi meghallgatáson elhangzott, hogy „too big to jail”.)

(Nature, Mother Jones, Guardian, New Statesmen)