A Quaestor tartotta el a győri focit is

sport
2015 március 10., 13:49
comments 113

A hatalmas csalás gyanújába került Quaestor-csoport leglátványosabb beruházása a győri stadion, és az ezzel egybeépült ETO-park.

A cégcsoport 2001-ben vásárolta meg az egykori Rába Rt. tulajdonában lévő győri stadiont és a hozzá tartozó 17 hektáros területet, valamint a csőd szélére került Győri ETO FC labdarúgócsapatot.

photo_camera ETO, a Quaestor csapata. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Akkori sajtóhírek szerint 650 milliót fizettek a stadionért, pontosabban ekkor nagyságú üzletet kötöttek. Ami úgy állt össze, hogy a cég 100 millió forintos értékpapírját 350 százalékos árfolyamon számították be, 300 millióért pedig reklámszolgáltatást nyújtanak a Rábának. A Quaestor-elnök Tarsoly erről azt mondta az Origónak, hogy "a Rábával van egy titoktartási nyilatkozatunk, amelyet én sem akarok megszegni. Annyit azért szeretnék leszögezni, hogy készpénzért és reklámlehetőségért vásároltuk meg a stadiont."

A klub adósságállományát eltüntették, a stadiont átépítették. Erre már az első Orbán-kormánytól kaptak 900 milliót. Aztán már az MSZP-kormány alatt a Magyar Fejlesztési Banktól kaptak majdnem 17 milliárdos kölcsönt. 2009-re fejezték be a több edzőpályával körbevett stadiont. A hitelről Baranyay László, az MFB elnöke 2011-ben azt mondta, hogy a győri stadionrekonstrukció és bővítés elkészült ugyan, de felmerültek problémák, így például a kivitelező és a beruházó nagyjából ugyanazon cégcsoport volt. Az Estében pedig azt mondta, hogy nem volt jó döntés a hitelnyújtás. Több üggyel együtt ebben is feljelentést tettek, de nem történt semmi.

Ebben állítólag szerepet játszott az is, hogy a Fidesz nem akarta piszkálni Tarsolyt, aki elég sok pénzt ölt a fociba. Orbán Viktor 2013-ban a stabil tulajdonosi hátterű csapatok közé sorolta a Győrt. A stadion mellé felépítették az ETO Parkot, irodákkal, bevásárolóközponttal. Az összesen 30 milliárdos beruházást Szijjártó Péter is legitimálta 2012-ben, amikor részt vett a stadion melletti épített, négycsillagos, 3,5 milliárdból elkészült szálloda avatóján.

Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára azt mondta az avatón, hogy

"jó helyre került a stadionfejlesztési támogatás és az Új Széchenyi Terv 250 millió forintja".

photo_camera Ezt kínálja az ETO Park.

Szijjártó is felsorolta, hogy négy létesítmény épült meg az ETO Park projekt részeként: egy "családbarát plaza", Közép-Európa legmodernebb sportkomplexuma, "amelyet Európában bárhol örömmel fogadnának el", labdarúgó-akadémia, kollégium és gimnázium, valamint az üzleti, a sport- és a konferenciaturizmust is kiszolgáló hotel. A győri sportsikerekre utalva megjegyezte: a magyar sport ékkövei után a magyar stadionok ékköve is a kisalföldi megyeszékhelyé.

A 16 ezres satdionban másfél hete 3800-an nézték meg a Győr-Videoton rangadót.

A Győr most csak tizedik a bajnokságban (legutóbb a Fraditól kaptak ki 3-0-ra), de két éve bajnokok, tavaly ezüstérmesek voltak. Óriási költséggel.

A Quaestor-csoport elég sokat elvert a százszázalékos tulajdonában lévő klubra. Magyarországon nem publikus, hogyan áll össze egy klub költségvetése, így azt sem tudni, mennyivel támogatja az Audi a csapatot. De a klubot működtető Győri ETO FC Kft. pénzügyi adatai siralmasak:

gyorieto

Kerestük a klubot, hogyan érinti őket a Quaestor-ügy, egyelőre nem kaptunk választ. Az Origó elérte a Quaestor kommunikációs igazgatóját, Bende Gyöngyit, ő azt mondta, hogy "24 órával a történtek után korai lenne még arról beszélni, hogy milyen hatással lesz ez a fociklubra. Lépésről lépésre kell haladnunk".

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.