Meg kell mutatnia az MVM-nek, hogy miért üzletel a MET-tel

Újabb pert nyert Tóth Bertalan szocialista képviselő MET-ügyben.

A politikus közérdekű adatigénylással fodult az MVM-hez, hogy az állami cég mutassa meg azokat az előterjesztéseket, amelyek alapján úgy döntöttek, hogy a MET-tel kötnek üzleteket. Az MVM ezt megtagadta, és a tavalyi, Tóthnak igazat adó elsőfokú ítélet ellen is fellebbezett. A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön azonban helybenhagyta az előző ítéletet.

Egy hete Tóth nyert abban a perben is, amelyben az MVM egyik gázkereskedő cégétől, az MVMP-től kérte ugyanezeket az előterjesztéseket, továbbá az MVMP és a MET közötti szerződések kiadását is. A bíróság helyt adott ennek is, az MVMP-nek már csak egy hete van, hogy teljesítse a kérést. Tóth azért perelte az MVM-t is, nehogy az MVMP azzal takarózhasson, hogy a döntést előkészítő anyagok gazdája az anyacég.

A MET és az MVM üzletéről részletesen itt írtunk. A MET és az MVM vezetőinek helycseréiről pedig itt.

A MET és az MVM közti üzleti együttműködés modellje röviden a következő:

A modell röviden a következő:

  • 2011-ben a fejlesztési minisztérium úgy döntött, hogy nem támogatja tovább bizonyos távhőt is termelő erőművek működését, és ezért félő lett, hogy emelkedni fog sok településen a fűtésdíj.
  • A lakossági áremelkedést kompenzálandó a fejlesztési miniszter arra kötelezte az MVM-t, hogy szabadítson fel földgázt a tartalékokból.
  • Ennek a felszabadított gáznak a nagyobbik részét az állami MVMP állítása szerint nem tudta eladni közvetlenül a fogyasztóknak, ezért inkább a MET-nek adta el.
  • Az állam ezután felhatalmazta az MVMP-t, hogy árverés nélkül, kedvezményesen, és nagyrészt egyedül hozzáférjen az Ausztriát Magyarországgal összekötő gázvezetékhez, hogy pótolni tudja a tározókból kivett gázt. Ezt a felhatalmazást azóta minden évben meghosszabbították, és így már a pótolandó mennyiség sokszorosára kapott szállítási lehetőséget az MVMP. A lehetőség azért volt komoly, mert az utóbbi években nyugat felől olcsóbban lehetett gázhoz jutni, mint az oroszoktól közvetlenül, kelet felől. Vagyis aki verseny nélkül hozzáférhetett a nyugati határon átjövő gázcsőhöz, az nagyon komoly versenyelőnyhöz jutott. Az elvi szándék az volt, hogy ezt az előnyt rezsicsökkentésre lehessen fordítani.
  • Az MVMP a lehetőséget arra használta, hogy a MET-nek segítsen gázt hozni az országba. A MET gázát a határ osztrák oldalán megvették, majd a magyar oldalon visszaadták neki, egészen minimális árkülönbözetet felszámítva.
  • A konstrukciónak köszönhetően a MET vélhetően több tízmilliárd forintot keresett állami segítséggel, holott ha az MVMP nem adja vissza a MET-nek a gázt, vagy maga szerzi be eleve, akkor az üzletből a hasznot megtarthatta volna, illetve rezsicsökkentésre is fordíthatták volna.