Itt a világ egyik legostobább drogpolitikájának eredménye Borsodból

A magyar drogpolitika éve óta teljes tévúton jár.

A 2013-ban elkészült drogellenes stratégia

"távlati célként a kábítószermentes Magyarország elérését tűzi ki 2020-ig",

ami jól mutatja a témában mozgó politikusok viszonyát a magyar valósággal.

Azóta többször is kiderült, hogy a népszerűségszerzés, az emberek meglévő előítéleteinek meglovaglása minden szakmai szempontnál előrébb van. Talán Kocsis Máté, fideszes kommunikációs igazgató munkája volt a témában a leglátványosabb, ő ugye

Hogy amit a magyar kormány csinál, az mennyire káros, arról itt beszél Demetrovics Zsolt, a Magyar Addiktológiai Társaság elnöke. Röviden összefoglalva: nagyon.

A hibás megközelítések eredményét foglalja össze tökéletesen a fénykép, amit Imre küldött nekünk.

sulizsaru1

Leginkább erre a részre szeretném felhívni a figyelmüket:

halacsillag

Igen, a bűnmegelőzési rajzpályázaton a

MARIHUÁNA = HALÁL

gondolatkörben lehetett a legjobbak közé jutni.

Nyilván a gyerekeknek ehhez semmi köze, ők csak lerajzolják, amit hallanak gondolom a Sulizsaru programban, meg az iskolában, meg otthon, meg a tévében. A rendőrség meg büszkén kiemeli, hogy igen, ez a jó, hogy aztán a következő év rajzpályázatára is hasonló készüljön, és a gyerekek minél több helyről kapják ezt az ostobaságot.

Amikor egy országban abból áll a drogprevenció, hogy a felnőttek össze-vissza hazudoznak a gyerekeknek a kábítószerek egyébként nagyon is valós veszélyeiről, annak hamar súlyos következményei lesznek.

A gyerekek gyorsan rá fognak jönni, hogy nem igaz, amivel a rendőr, a tanár meg a többiek etetik őket. Lesz egy ismerős, aki kipróbálja, és nem hal meg. Sőt, lehet, hogy arról fog sztorizni, hogy jól érezte magát. A döntő többség a kortársainak fog hinni, és nem a felnőtteknek, akikről addigra kiderült, hogy nem mondanak igazat.

És onnantól semmilyen más figyelmeztetésüket sem fogják elhinni, pedig simán lehet, hogy azok viszont fontosak. Mondjuk, hogy gyógyszerre inni baromi veszélyes, vagy hogy ha valaki lőni kezd magát, annak pillanatok alatt széthullik az élete.

Olyan ez, mint a normális iskolai szexuális felvilágosítás, és a házasság előtti szex tilalmának viszonya. Meg lehet nézni, hogy melyik közelítés eredményez több nem kívánt terhességet a kamaszok között, és melyik segít nekik jobban, hogy megvédjék magukat a betegségek ellen.