Négy választókerületben úgy nyert mandátumot a Fidesz, hogy pártként a Tisza volt népszerűbb ott. Egy helyen viszont fideszes fölényt fordított a maga javára a tiszás jelölt.
Egyszerűen átmásolta a korábbi, iszlamista fenyegetésként megírt levelekből, amik miatt akkor 300 iskolában volt bombariadó.
Pár centi friss, hófehér ipari hó.
A férfi az elkapása után elmondta, hogy aznap még két idős emberhez ment volna pénzt felvenni.
Még egy álrendőr is átvett tőle készpénzt Tiszaújvárosban.
A pontosabb körülményekről a polgármester egyelőre nem közölt részleteket.
Az épületet mindenki biztonságban elhagyta, senki sem sérült meg.
A Brassai Sámuel Technikum és Szakképző Iskola épületét kiürítették, a diákokat hazaküldték.
Az elektromos járművek iránti kereslet csökkenésére reagáltak.
A kormány tervei szerint a 12 ezer külföldön tevékenykedő vagy oda szállítani képes cég mellé 5000 új kkv-t fognak támogatni, hogy erre a szintre léphessenek. A miniszterelnök alig várja, hogy a MOL vezérigazgatójára úgy tekinthessenek, mint a magyar Jockey Ewingra.
Feltételes közbeszerzést írtak ki.
Budapest, Szeged és Pécs egyik felét sikerült megtartani a nagyvárosok közül, ahol 2019-ben ellenzéki polgármestert választottak.
A szakszervezet elkezdte felmérni a dolgozók sztrájkhajlandóságát.
Barna bőrű emberek vásároltak a boltban, bekapcsolt a kormányzati kondicionálás.
A rendőrök őrizetbe vették az ároktői sofőrt.