Élő

Tiszaújvárosi robbanás: a tüzet eloltották, Kapitány István és Hernádi Zsolt a helyszínre tart

  • Robbanás történt péntek délelőtt a MOL tiszaújvárosi üzemében, egy ember életét vesztette, több súlyos sérült van.
  • Kapitány István és Hernádi Zsolt a helyszínre tart.
  • A tiszaújvárosi polgármester jelezte: lakosságvédelmi intézkedésekre nincs szükség.
12 poszt

Orbán Viktor és Sulyok Tamás is részvétét fejezte ki

„Őszinte részvétem a tiszaújvárosi robbanás áldozatának, a sérülteknek pedig mielőbbi felépülést kívánok” –írta Orbán Viktor volt miniszterelnök közösségi oldalán.

Sulyok Tamás köztársasági elnök pedig azt írta:

„Megrendüléssel értesültem a MOL tiszaújvárosi üzemében történt robbanásról. Őszinte részvétem az elhunyt családjának, a sérülteknek mielőbbi felgyógyulást kívánok!”

Hegedűs Zsolt: A katasztrófavédelem szerint mérgező anyag nem került a levegőbe

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter Facebook-kommentben összegezte a kórházi adatokat, ezek alapján összesen 4 főt szállítottak Debrecenbe és ötöt Miskolcra (ők könnyebb sérüléseket szenvedtek el), vagyis a sérültek száma 9-re nőtt.

Emellett azt is írta, hogy mérgező anyag a katasztrófavédelem szerint nem került a levegőbe.

Felszállt a második menőhelikopter

Már csak egy van a helyszínen. (boon.hu)

Fotó: Vajda János/MTI/MTVA

A sérülteket Debrecenbe és Miskolcra szállították

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a robbanással kapcsolatban adott tájékoztatást, amelyben többek közt azt írta: 8:47-kor érkezett az első bejelentés a robbanásról.

1 fő a helyszínen elhunyt, 1 fő súlyos, életveszélyes légúti égési sérülést szenvedett (őt helikopterrel a Debreceni Egyetemre szállították) és 7 fő könnyebb égési sérülést szenvedett.

A mentési kapacitás és a kórházi fogadóképesség is elegendő, a sérülteket Debrecenbe és Miskolcra szállították, a Honvédkórház pedig készenlétben van - írta a miniszter.

Forsthoffer együttérzését fejezte ki

A házelnök Facebook-posztjában mély együttérzését fejezte ki a Mol tiszaújvárosi üzemében bekövetkezett baleset áldozata családjának és a baleset sérültjeinek.

Videó a robbanás utáni percekről

Ez a harmadik tiszaújvárosi baleset a 21. században

A 2000-es években ez a harmadik súlyos és a második halálos baleset a gyárban. Még 2001-ben, egy hajnali órán robbanás történt és tűz ütött ki a Polipropilén-2 üzemben. Az ataktikus polipropilén és hulladékoldószer-kiadó tartály robbant be, ami miatt a tartály belső része megsemmisült. Személyi sérülés nem történt, miután a tüzet sikerült gyorsan lokalizálni. 2012 júniusában viszont egy alvállalkozó két munkatársa megfulladt karbantartási munka közben. Egy tartály fóliasátra alatt végzett munka közben belélegzett, oxigént kiszorító gázok által okozta a halálukat.

A cikk folytatódik

Etilént és propilént állítanak elő a volt TVK-ban

A korábbi nevén Tiszai Vegyi Kombinátnak (TVK-nak) hívott, 1953-ban alapított vegyipari vállalat 2015 óta száz százalékban a MOL tulajdona. A MOL Petrolkémia Zrt. a cégcsoport vegyipari központja, egy úgynevezett integrált termelő vállalat. Vegyipari benzin és gázolaj felhasználásával etilént és propilént állít elő, majd azt kis-, közepes- és nagysűrűségű polietilénné, illetve polipropilénné dolgozza fel.

Fotó: Vajda János/MTI/MTVA

A polietilén a legelterjedtebb műanyagfajta, ebből készülnek például a nejlonzacskók. A polipropilén felhasználási köre szerteágazó, szintén használják csomagolástechnikában, de ezen túl a textilipar, valamint többek között írószerek, laboratóriumi berendezések gyártására, de például számos autóipari műanyag alkatrész is ebből készül.

A MOL Petrolkémia árbevétele 2024-ben 509,779 milliárd forint, egy évvel korábban 498,708 milliárd forint volt, de mindkét évben veszteséget termelt, az adózott eredménye mindkét évben mínusz 37-38 milliárd forint volt.

A lakosságot nem veszélyezteti

A Tiszaújvárosi Krónika azt írja, az előzetes információk szerint pirogáz benzin vezeték robbanás történt a MOL Petrolkémia Zrt. területén. A katasztrófavédelmi kirendeltség tájékoztatása szerint a lakosságot nem veszélyezteti az eset.

A tüzet eloltották

Fülöp György, Tiszaújváros polgármestere a 444-nekk telefonon megerősítette, hogy lakosságvédelmi intézkedésre nincs szükség, egyben arról is tájékoztatott, hogy a tüzet sikerült eloltani.

Magyar jelentette be

Robbanás történt a MOL tiszaújvárosi üzemében. Egy ember életét vesztette, több súlyos sérült van - jelentette be péntek reggel Magyar Péter. A miniszterelnök jelezte, hogy Kapitány István energetikáért felelős miniszter úton van a helyszínre Hernádi Zsolttal, egyben őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt személy családjának.