A kormány három hónap alatt felélte a félévre szóló rendkívüli tartalékot

2015 március 26., csütörtök 10:58
75

A napi.hu cikke szerint miután a kormány újabb 2,6 milliárd forintot vett ki a költségvetési tartalékból, gyakorlatilag kiürült a kassza, a következő három hónap előre nem kalkulált kiadásaira mindösszesen 3,3 milliárd forint maradt.

A parlament korábban százmilliárd forintot szavazott meg a kormánynak az előre nem látható kiadásokra, és a törvények szerint ebből 40 milliárdot lehet elkölteni az első félévben elkölteni. Az első három hónapban ezt merítették ki szinte teljesen, március végéig 36,7 milliárdot dobtak szét.

A kiadások ráadásul nem is nagyon nyomon követhetőek, a legutóbbi 2,6 milliárdos lehívásból kétmilliárd megy a Lázár vezette Miniszterelnökség "kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatok ellátásának támogatására, gazdasági társaságok részére".

Az, hogy ez pontosan mit jelent, és ki kapja meg ezt a közpénzt, a lap cikke szerint sehonnan nem derül ki. Még 511 millió ment a fejlesztési minisztériumhoz, hasonlóan homályos "egyedi kormánydöntésen alapuló közlekedési beruházásra". A minisztérium viszont elárulta a lapnak, hogy ez a pénz Herend város közútjainak felújítására megy.

Érdekesség, hogy Herend annak a tapolcai választókerületnek a része, ahol áprilisban választásokat tartanak. ;-)

A kormány ezért most már csak ígérgetni tud, pénzt adni nem, most döntöttek arról, hogy a Pannonhalmi Bencés Apátság 955 millió forintot kaphat a 2016-os Szent Márton Emlékév megünneplésre, de erre már csak július elseje után lesz keret.

A negyvenmilliárd elég gyorsan fogyott el, 18 milliárd ment el a nemzeti közműszolgáltató alapítására, 3,9 milliárdot kapott a Vajna-féle filmalap, ment pénz a külképviseletek támogatására is, és a veszprémi választások előtt 25 millió még a helyi uszoda építésére is lecsorgott. Viszont az az összeg például biztos nem lesz elég a felépítéshez, mivel ahhoz pár milliárddal több kéne, szóval ott meg is rekedhetett a projekt. Elment 2,2 milliárd a mindenki által gyűlölt Liget-projektre is.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt