Lázár János: A kormány kíváncsi arra, tényleg vizsgálódott-e az OLAF

eu
2015 április 16., 10:59
comments 41

Az Európai Bizottság segítségét kéri a kormány, hogy kiderüljön, valóban vizsgálódott-e az EU csalás elleni hivatala, az OLAF az M4-es autópálya ügyében – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a szokásos heti sajtótájékoztatóján.

Lázár egy birtokukban lévő levélre hivatkozva azt mondta, hogy az OLAF vizsgálódhat vagy vizsgálódhatott az M4 ügyében, és a kilométerenkénti magas ár miatt kockázatot látott a beruházásnál. Lázár János emlékeztetett, hogy a kormány leállította az M4-beruházást, majd jelezte, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) már tárgyalt is az érintett cégek képviselőivel. Eddig minden alvállalkozót kifizettek, és természetesen a fővállalkozókat is kifizetik az elvégzett munka arányában – mondta.

A Miniszterelnökség vezetője a kormány fejlesztési szándékairól szólva közölte: a tervek között van a Szolnokot és az M0-st, vagy a Szolnokot és az M5-öst összekötő útnak, vagy mindkettőnek a megépítése. Emellett meg kell vizsgálni a megkezdett M4-es beruházás folytatását Fegyvernek irányában. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.