Lázár: A profi fociban sincs helye állami pénznek

futball
2015 április 20., 12:45
comments 249

Lázár János a parlamentben ma az Index szerint azt mondta, hogy

a professzionális sportban, még a fociban sincs helye az állami pénznek, vagy csak nagyon minimálisnak.

Mint mondta, tudja, hogy ezzel a véleményével nem lesz népszerű még a saját pártjában sem.

Persze érthető az a kommunikációs magyarázat, hogy a tao-pénzek nem a profi sportra, hanem az utánpótlásra mennek (bár a Felcsútot is a Puskás Akadémia pénzeli), a stadionok pedig a nézőket szolgálják, nem a játékosokat, sőt az öntözőrendszer a gyepet szolgálja, a játékosok bére meg a nemzet épülését. És az önkormányzati pénzeket – amiket a klubok kapnak – sem kell feltétlenül állami pénzeknek tartani.

De azért ez így is erős állítás.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.