Áder Jánosnak is a XII. kerületben van a bejelentett lakcíme, így ő is szavazott a Normafa sorsáról

politika
2015 május 17., 07:53
comments 29

Helyi népszavazást tartanak ma a Normafa helyreállításáról a főváros XII. kerületében.

A voksolásra jogosult 47 ezer 913 lakos egy nyolc alpontból álló önkormányzati határozatról mondhat véleményt, a helyi népszavazás reggel 6-tól este 7 óráig tart.

photo_camera Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita (MTI/Kovács Tamás)

Korábban felmerültek olyan hírek, hogy nagyon durván beépítenék a Normafát, azonban a jelek szerint szerencsére ebből nem lesz semmi, inkább csak rehabilitációs munkák indulhatnak meg.

A határozat egyebek mellett a Normafa Síház környékére, a Fácánosban létrehozandó erdei iskolára, a Szaniszló-réten megvalósítandó oktató-sífutópályára, a Kis-Norma lejtő mobilfelvonós kis sípályájára, az Anna-réti játszótérre és a János-hegyi út felújítására, környezetkímélő kivilágítására vonatkozik. Megfogalmazza a közösségi közlekedés előnyben részesítését, a szánkózás és a síelés biztonságos elkülönítését, valamint a közbiztonság javítását felügyeleti jelenléttel és térfigyelő kamerák telepítésével.

Az Országgyűlés korábban törvényben adta át a vagyonkezelői jogot és más jogosítványokat a XII. önkormányzatnak, amely ezt követően a fejlesztések élővilágra gyakorolt hatását feltáró Natura 2000-es hatásvizsgálatot készíttetett, és lezárult a megvalósíthatósági tanulmány első fázisa is. Utóbbi során két változatot vizsgáltak, az önkormányzat a kisebb volumenű változat mellett foglalt állást, amelynek tervezett költsége 6,9 milliárd forint.

A helyi népszavazás akkor érvényes, ha a választópolgárok több mint fele érvényesen szavazott, és akkor eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.