Mégis nyomoz a rendőrség a roma lány ügyében, akit a szülei szerint elraboltak

vidék
2015 május 20., 07:12
comments 36

Újra meghallgatták a Nyírbátori Rendőrkapitányság nyomozói kedden azt a 15 éves lányt, aki május 10-én tűnt el egy szabolcsi faluból. A szülei szerint a lányt elrabolták, előbb Budapestre, majd Németországba vitték, ahonnan csak azért hozták vissza, mert időközben körözést adtak ki a lányra. A család korábban élt már át egy nagy traumát, a romák elleni támadássorozatban, 2008-ban rájuk gyújtották a házat, az egyik rokonukat meg is lőtték.

A 15 éves lány apja már május 11-én a rendőrökhöz fordult, ahol bejelentette lánya eltűnését. Akkor és utána is jelezte, hogy szerinte bűncselekmény történt, meg is nevezett egy helyi családot, akik szerinte lányok futtatásával is foglalkozik, hogy őket sejti a lány eltűnése mögött. A családfő szerint a rendőrök nem vették elég komolyan. A lányról három napig semmit sem tudtak, utána előkerült, a szülei szerint zavartan viselkedett, nem abban a ruhában volt, amit utoljára viselt otthon, és úgy tűnt, hogy meg van félemlítve.

Amikor a lány hazament, a szülők azonnal értesítették a rendőrséget, a nyomozók még aznap (múlt szerdán) este kimentek, meghallgatták a rendkívül szűkszavú lányt, és arra jutottak, hogy nem történt bűncselekmény. Az apa szerette volna, hogy orvos és pszichológus is lássa a gyereket, de a rendőrök ezt nem látták indokoltnak.

A család érdekében Gulyás József, egykori parlamenti képviselő levelet írt Balog Zoltán miniszternek, majd Pintér Sándornak is. Az Emmi vezetője azt ígérte, hogy utána jár az ügynek. Kérdéseinkre a rendőrség azt írta, hogy mindenben szabályszerűen jártak el, bár arra nem kaptunk választ, hogy miért nem látták értelmét, hogy orvos és pszichológus is megvizsgálja a gyereket.

Kedden aztán újra meghallgatták a lányt a Nyírbátori Rendőrkapitányságon. A rendőrök szerint a lány továbbra is azt állítja, hogy nem követtek el ellene bűncselekményt, nem kényszerítették őt semmire. A lányt ugyanakkor továbbra sem vizsgálta meg orvos vagy pszichológus.

Az apa - aki szerint a lányát megfélemlítették - kitart amellett, hogy a lányát elhurcolták. Ezért feljelentést tett. A rendőrök ez alapján végül prostitúció elősegítése bűntett
elkövetésének gyanúja miatt nyomozást indított.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.