Simicska még megszívathatja a kormányt, de úgy istenigazából

A gecigate hatására az most már leszivárgott kormányzati szinten mindenhova, hogy Simicska Lajossal és a cégeivel nem szabad jóba lenni. Amiből következik az is, hogy a közbeszerzéseken korábban simán taroló Közgép annyira esélytelen tenderek megnyerésére, amennyire vele szemben voltak sansztalanok a konkurensek eddig.

Csakhogy.

A Figyelő felvázolt egy nagyon is életszerű forgatókönyvet arról, hogyan verheti Simicska keresztbe a kormány szándékait egy új, baráti útépítő cég közbeszerzésekkel óriásira hízlalására. Mert milyen van a Közgépnek? Gépei, emberei, szabad kapacitása és tartalékai is. Így simán alá ígérhet a kormánybarát cégnek a tendereken.

Ami viszont egy egész finanszírozási rendszert boríthat fel. A Közgép az eddig bőven túlárazott megbízásokból nemcsak a céget bővítette, milliárdos osztalékhoz jutatta a tulajdonosokat, de a búsás haszonból jutott például a jobboldali sajtó finanszírozására és pénzt adtak az Orbánnak annyira kedves sportra is.

Kosárlabdában a bajnoki címvédő Szolnoki Olaj első embere a Közgép-elnök Nyerges Zsolt. Vízilabdába a bajnokot Szolnoki Dózsa-Közgép VCS-nek hívják. Kézilabdában az MKB-Veszprém a bajnok, készül a Bajnokok Ligája négyes döntőjére. A klub társelnöke Fonyó Károly, Simicska üzlettársa és barátja, Simicska maga is szurkolója a csapatnak. Jégkorongban a Közgép vezérigazgatója, Németh Miklós örülhetett a feljutásunknak az elitvilágbajnokságba, igaz, ő éppen a héten váratlanul lemondott.

Ha a Közgép kivonul ezekből, új támogatókat kell találni. Ahogy az alakuló médiabirodalomnak is szüksége van erős támogatókra. Csakhogy, ha a Közgép elkezd aláígérni az új kormánybarát cégnek, és netán árverseny alakulna ki, akkor csökken a behúzható haszon. És így nem lesz miből finanszírozni egyéb, a Fidesz vagy Orbán Viktor számára fontos tevékenységeket.

A Figyelő idéz is pár esetet alaptézise alátámasztására. Tavaly novemberben a Közgép és a Stragab konzorciuma az eredetileg becsült 2,9 milliárd helyett 2,5 milliárdért vállalt burkolaterősítő munkát a 68-as számú főúton, ezzel lenyomta az új tenderlovagot, a Duna Aszfaltot. Februárban a mérnökárnak mindössze feléért, egymilliárdért vállalta az M0-son zajvédők átépítését.

Meglehet, ennek is köze lehet ahhoz, hogy az új közbeszerzési törvényben már lehetőség lesz arra, hogy nem kell feltétlenül a legalacsonyabb árat kínáló céget választani. Sőt, új eleme, hogy az eljárás befolyásolásának kísérlete elég lehet a tenderből való kizáráshoz, márpedig ez sokmindent jelenthet.

Az uniós fejlesztési pénzeket el kell költeni, Orbán minden városban ígér új utat, munka tehát lesz bőven.