Mérgezés gyanújával került kórházba az egyik legismertebb orosz ellenzéki politikus

külföld
2015 május 27., 12:58
comments 97

A 34 éves televíziós újságíró és ismert ellenzéki aktivista, Vladimir Kara-Murza hirtelen rosszullét után került kórházba Moszkvában.

Ügyvédje elmondása szerint az orvosok a tünetek alapján azonnal mérgezésre gyanakodtak. Kara-Murza annak az ellenzéki pártszövetségnek a tagja, melyek a februárban meggyilkolt Borisz Nyemcov vezetett. Az orvosok veseleállást diagnosztizáltak az ellenzéki aktivistánál, az orvosok az orosz sajtó szerint épp hogy meg tudták akadályozni, hogy a férfi kómába essen.

Bár Kara-Murza apja az állami sajtónak nyilatkozva kizárta a szándékos mérgezést, és inkább allergiára vagy rendszertelen étkezésekre és a sok stresszre gyanakodott, a férfi kollégái ezt közel sem állítanák ennyire biztosan. A Nyitott Oroszország nevű civil szervezet vezetőjeként dolgozó Kara-Murza az utóbbi időben több, a hatalom számára kínos ügybe beleártotta magát. Ellenzéki újságírók arról írtak szerdán, hogy doktoroktól azt hallották, mérgezés a legvalószínűbb oka a hirtelen rosszullétnek.

photo_camera Vladimir Kara-Murza és Borisz Nyemcov 2014-ben ( Alex Wong/Getty Images))

Kara-Murza éppen az állami jogi hírügynökség irodájában volt, amikor rosszul lett. Az ügyben megszólalt Putyin legfőbb kritikusának számító Alekszej Navalnij is, aki azt mondta, pár nappal ezelőtt találkozott utoljára Kara-Murzával, és akkor még semmi baja nem volt, sőt, szokás szerint majd kicsattant az energiától.

A Nyitott Oroszország irodáját áprilisban szállta meg az orosz rendőrség, azzal gyanúsítva őket, hogy szélsőséges tetteket bátorító röpiratokat gyártottak. Kara-Murza részt vett annak a jelentésnek a megalkotásában is, ami az orosz hadsereg ukrajnai szerepvállalását leplezte le, és amit a merényletben meggyilkolt Nyemvoc kezdett el összerakni.

Május 25-én a Nyitott Oroszország megjelentetett egy dokumentumfilmet, ami a csecsen kormány korruptságát és emberi jogi visszaéléseit mutatta be. Putyin közeli szövetségesének számító csecsen hadúr, Ramzan Kadirov válaszul egy videófelvételt tett közzé, amin gépfegyverével a levegőbe lőtt. (Guardian, Meduza)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.