Ésszerű vagy észszerű? Szeptembertől egy évig úgy írod, ahogy akarod!

TUDOMÁNY
2015 május 28., 12:49
comments 395

A szakmát is alaposan meglepte, hát még minket, de elkerülhetetlennek látszik a dolog: a Magyar Tudományos Akadémia pár napja Bessenyei Györggyel díszített, cirkalmas, de információtartalmát tekintve elhanyagolható közleményben tudatta, hogy

idén szeptemberben megjelenik A magyar helyesírás szabályainak új, 12. kiadása.

Az első szabályzat még 1834-ben született, az utolsó, a 11. kiadás 1984-es. Az MTA pont 12 éve, 2003-ban hozott határozatot az új, 12. kiadás előkészítéséről, azóta megjelentek mindenféle tervek, született róluk kritika és ellenkritika, amelyek közül a legfontosabb, hogy bár a helyesírási szabályokon bőven lenne mint megújítani, az új szabályzat inkább a régi toldozgatása-foltozgatása, mint alapvető reform.

Az új szabályokról évek óta lehet tudni, az ésszerűt ezentúl például ugyanúgy kell majd írni, mint 1954 előtt, vagyis úgy, hogy észszerű, a többszörösen összetett szavakat akkor is lehet kötőjel nélkül írni, ha azok hat szótagnál hosszabbak (például a mostani tűzoltólaktanya-parancsnok helyett tűzoltólaktanyaparancsnok), a pénzügyi osztályt mint egy nagyobb szervezet kisebb egységét eddig kisbetűvel kellett írni, de most már lehet úgy is, hogy Pénzügyi Osztály, és a saját cégét mindenki írhatja nagybetűvel, úgy, hogy Vállalat, de csakis "belső használatra".

A 9 óra 15 percet eddig úgy kellett írni, hogy 9.15 (ki írta így?), de szeptembertől úgy is lehet, hogy 9:15 (ki nem írta így?), és az eddig egyedül üdvözítő b.ú.é.k.-ot felváltja az ezentúl egyedül üdvözítő BÚÉK.

A legjobb hír, hogy idén szeptembertől egy évig türelmi idő lesz érvényben, vagyis ezalatt az egy év alatt mindenki úgy írja, hogy ésszerű, ahogy csak akarja, és nem lehet érte felelősségre vonni.

Ésszerű, ésszerű, ésszerű, ésszerű,  ésszerű, ésszerű, ésszerű,  ésszerű, ésszerű, ésszerű,  ésszerű, ésszerű, ésszerű,  ésszerű, ésszerű, ésszerű,  ésszerű, ésszerű, ésszerű.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.