Lázár János = Piszkos Fred

politika
2015 június 11., 11:36
comments 457

Munkácsy Golgota című képe az Amerikában élő Pákh Imre tulajdonában állt, de a magyar állam meg akarta venni. Pákh mondott egy árat, amit sokallott a kormány, viszont a képre ugyanennyiért volt egy másik vevő is.

Erre a kormány védetté nyilvánította a festményt, hogy azt ne lehessen kivinni Magyarországról.

„Szerettük volna Pákh urat meggyőzni ezzel a barátságos lépéssel, hogy minden körülmények között érdemes megállapodni a magyar állammal”

- mondta a talpig úriember Lázár 'PiskosFred' János csütörtöki sajtótájékoztatóján. A miniszter elismerte azt is, hogy nem a legsportszerűbb módon nyilvánították ilyen gyorsan védetté a képet, de hozzátette, hogy

„a haza érdekében tették.”

Lázár azt bizonygatta, hogy a kormány nem hagyja, hogy zsarolják, és a magyar állam nem fog a nemzetközi sztenderdektől eltérő összeget fizetni a Golgotáért. Hogy mi a nemzetközi sztenderd, azt meg ezek szerint csak a kormány tudja.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.