Varga Mihály hitelezési versenyt vizionál

gazdaság
2015 június 13., 13:42
comments 26

Egyfajta hitelezési verseny kezdődhet majd a bankok között a kormány bankadó-csökkentési javaslatának hatására – mondta a nemzetgazdasági miniszter.

Varga Mihály egy más témában tartott budapesti rendezvény után az M1-nek nyilatkozta: a cél az, hogy a bankokat a vállalatok hitelezésére ösztönözzék, és várhatóan a bankok 40 százaléka csökkentheti az adóját jövőre az új adószabály jóvoltából.

Emlékeztetett arra, hogy a jövő évi költségvetésben szereplő javaslat összesen 10 milliárd forintot hagyna azoknál a pénzintézeteknél, amik a 2009-es válság kitörése után hitellel segítették a magyar gazdaság erősödését.

A javaslat lényege, hogy azok a pénzintézetek, amik a 2009. évi állapothoz képest növelték vállalati hitelállományukat, adó-visszatérítési lehetőséget kapnak. A miniszter arra hívta fel a figyelmet, minél több hitelt ad egy bank, annál nagyobb arányú bankadó-csökkentésre számíthat.

Kitért arra is, hogy azoknak a bankoknak is megteremtik a lehetőséget az adó-visszatérítésre, amik 2016-ban, 2017-ben vagy 2018-ban növelik majd a hitelállományukat, feltéve ha az magasabb lesz, mint 2009-ben.

A nemzetgazdasági miniszter június 2-án jelentette be, hogy a kormány tervei szerint azok a bankok, amik 2009-től, a válság kitörésétől növelték hitelnyújtásukat, az általuk fizetett bankadó 30 százalékáig adókedvezményben részesülhetnek. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.