Észak-Korea felfedezte az AIDS, az ebola, a SARS és a MERS ellenszerét, egyszerre

csoda
2015 június 19., 11:58
comments 73

Pörög az élet a világ legnyomorultabb diktatúrájában, a világgal szemben állandó (és nevetséges) propagandaháborúban álló ország pénteken éppen azt jelentette be, hogy sikerült gyógyszert találniuk a Föld legpusztítóbb vírusaival szemben, melyek ellen a nyugati országok orvosai eddig rendre elbuktak.

Apró szépséghiba, hogy az állam mindehhez semmiféle bizonyítékot nem hozott nyilvánosságra. Az állami hírügynökség szerint az észak-koreai tudósok gyömbérből, műtrágyából és ritkafémekből sikerült kikeverni a Kumdang-2 névre keresztelt csodagyógyszert. Ami állítólag már 1996 óta az ország rendelkezésére áll, és nagyon erőssé teszi bárki immunrendszerét.

Állítólag ezt vetettk be a 2006-os és 2013-as madárinfluenza-járványok idején is. Most azért kerülhetett elő a gyógyszer csodálatos története megint, mert a gyűlölt Dél-Korea épp MERS-járvánnyal küszködik, eddig két tucatnyi áldozata volt a vírusnak. (Telegraph)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.