Van, amire igazán nem sajnálja a pénzt a kormány, és ez az államtitkárok repülőjegye

Az állam egy év alatt 400 millió forintot költött a miniszterek, az államtitkárok és helyetteseik útjaira. Amíg a részleteket nem ismeri az ember, nehezen eldönthető, hogy ez sok vagy kevés, de most néhány részletet is megírt a Népszabadság. Az alapján lehetne sokkal kevesebb.

Repülőjegyekre 225 millió ment el.

Néhány példa:

  • a Miniszterelnökség helyettes államtitkára 378 ezer forintért repült Brüsszelbe, és 163 ezerért szállt meg egy éjszakára.
  • Fónagy János államtitkár 365 ezer forintért repült Luxemburgba
  • Perényi Zsigmond Németországba 512 ezer forintért repült tavaly szeptemberben, Romániába 304 ezres jeggyel utazott
  • Szabó László külügyi államtitkár kétmillióért repült Kubába és vissza

Ezeket között bőven akadhatott utolsó pillanatban beszerzett jegy, bár néhány próba alapján akkor is meglepően drága jegyek. Ráadásul egy kormányrendelet szerint Európán belül az államtitkároknak és helyetteseiknek csak turistajegy jár, a felsőbb kategória csak a minisztereknek jussa.

A belga utaknál óriási a szórás, van 110 ezres útiköltség, a repülőjegyek átlaga 170-190 ezer forint, de simán fizettek helyettes államtitkárok jegyeire 300 ezer forintot is. A külügyes Benkő Levente 355, a Miniszterelnökség két embere, Takács Szabolcs Ferenc és Perényi Zsigmond 378 ezerért repült Brüsszelbe. Perényinek (aki Lázár Jánost is elkísérte annak egyik extradrága útjára) volt olyan kétnapos brüsszeli útja, ami félmillióba fájt (265 ezres repjegy + 163 ezer forintos szállás).

Helyettes államtitkárok a Miniszterelnökség szabályzata szerint négycsillagos szállodában hajthatják álomra a fejüket. Ilyenből csak olcsóbbat talált Brüsszelben a Népszabadság, mint amiért Perényi megszállt. A Miniszterelnökség szerint akkor engedélyezik az eltérést felfelé, ha tele vannak a szállodák vagy nincs hely a turistaosztályon a repülőn.

És aztán előfordul az is, hogy ha már a főnök drágán repül, a kollégát sem ültetik hátra. Így kerülhetett Seszták Miklós miniszter kabinetfőnöke, Mihálovics Péter katari jegye ugyanúgy 890 ezer forintba, mint a főnökéé. Solymár Károly helyettes államtitkárnak ugyanitt csak 306 ezer forintos jegyet fizetett a minisztérium.

Kazahsztán sem olcsó, ha repülőjegyről van szó. Íjgyártó István külügyi államtitkár jegye 687 ezer forintba került, Nikoletti Antal, az NGM helyettes államtitkára 1 millió 391 ezerért, az agrártárca helyettes államtitkára, Tóth Katalin 1 millió 750 ezer forintért repült Asztanába. Annyiért, mint a velük utazó miniszterek.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.