Lassan kezdődhet a Boston-Budapest olimpiai csatározás

sport
2015 június 25., 12:01
comments 43

A magyar nemzeti hírügynökség ezekben a percekben jelentette, hogy Bostonban három egyetem, a Harvard, a Boston College és a Northeastern is biztosítana helyszínt a 2024-es olimpia rendezvényeinek. Már ha elnyerik a rendezés jogát, mert az MTI a hír végén nem felejti el megjegyezni, hogy

a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) június 10-i közgyűlésén döntött úgy, hogy támogatja a 2024-es olimpia és paralimpia pályázati szándéknyilatkozatának benyújtását. Kedden pedig a Fővárosi Közgyűlés határozatban kimondta, egyetért azzal, hogy Budapest a MOB-bal közösen, az Országgyűlés támogatásával nyújtsa be pályázatát a 2024-es eseményre.
Jelentkezni idén szeptember 15-ig lehet, a házigazdáról 2017-ben Limában dönt a NOB.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.