Az LMP feljelentést tesz a balatonfenyvesi kikötőépítés miatt

POLITIKA
2015 június 26., 10:03
comments 18

A Lehet Más a Politika természetkárosítás és hivatali visszaélés miatt feljelentést tesz a balatonfenyvesi kikötőépítéssel kapcsolatban ismeretlen tettes ellen, mert a munkálatok engedélyezése szerintük nem felel meg sem a Balatonról szóló törvények, sem a Natura 2000-es területekkel kapcsolatos előírásoknak.

Keresztes László Lóránt, az LMP vízgazdálkodási és regionális fejlesztési szakszóvivője azt mondta: a balatoni viszonylatban páratlan méretű, a szükséges engedélyek birtokában létesülő kikötő- és szálloda-beruházás Natura 2000-es területen épül, holott ilyen területen csak kiemelt közügyből lehetne engedélyezni azt. A dokumentációja viszont nem tartalmazza a szükséges Natura 2000-es hatástanulmányt.

Mint mondta, a tavat annak ellenére töltik fel kövekkel a kb. 500 méteres mólók kiépítéséhez, hogy a Balaton értékeinek védelmét célzó jogszabály értelmében parti móló, hullámtörő és kikötő eredeti formában történő újjáépítésén kívül nem lehet új állandó építményt felépíteni a mederben. Mivel itt a legsekélyebb a víz, nagy az iszaposodás veszélye.

A politikus szerint jobban kellene védeni a Balatont. Bírálta a kormány környezetpolitikáját, többek közt az önálló környezetvédelmi és vízügyi tárca megszüntetését és azt, hogy a felügyelőségek már a kormányhivatalokba integráltan működnek, vagyis szerinte közvetlen politikai felügyelet alatt. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.