Nemzeti rehabilitáció

Az elmúlt 8 hónapban kétszer sikerült nagyot dobnia az Orbán-ellenes ellenzéki csoportocskáknak, és a mostani a szimpatikusabb. A netadó elleni tüntetés tavaly októberben Budapest utcáira vitt sokezer embert, akiknek jelentős részét tényleg csak az idegesítette fel, hogy a kormány megpróbálta megemelni az internetezés árát. Persze sokan voltak olyanok is, akik ennél magasztosabb célok miatt csatlakoztak a menethez, és olyanok is, akik az internet árának emelésében az információtól és a Nyugattól eltávolodás szimbólumát látták - de ettől még annak a tüntetésnek volt egy nem-lesz-gázárámelésés és rezsicsökkentős mellékíze.

A Vastagbőr blog és az MKKP plakátkampányából ez a smucig vonal szerencsésen hiányzik, hiszen éppen az ellenkező oldalról tudta megragadni a közfelháborodást. Arra vett rá elég sok dühös magyart, hogy ne csak a szájukat járassák, hanem a pénztárcájukat is megnyissák azért, hogy a szavuk messzebbre hallatszon. Hogy ez mekkora teljesítmény Magyarországon, azt nem kell részletesebben kifejteni. Próbáljon meg több mint 33 millió forintot összeszedni hatezernél is több honfitársától, akinek ellenvetése van.

(Csak zárójelben szeretnék foglalkozni a plakátkampány elleni egyetlen jogos kritikával, nevezetesen hogy nem vicces. Szerintem sem az, de hát én csak olyan vicceken tudok nevetni, amiknek lelki és fizikai sérültjei is vannak, és biztosan nem tudnék 33 milliót összekalapozni a videóprojektre, amelyben egy gördeszkás zsidóviccet mesél, aztán akkorát esik, hogy visszahajolva törik el mindkét könyöke. Mondom, hogy csak zárójelben, mert ennek semmi jelentősége nincs a plakátkampány jelentőségének megértéséhez.)

Jelentősége annak van, hogy a kormány legaljasabb háttéremberei által közpénzből kitalált-megvalósított, az egyébként sem valami vendégszerető Magyarországot hetek alatt még sokkal szarabb hellyé varázsoló idegengyűlölő reklámkampány olyan elemi felháborodást és szégyenérzetet váltott ki sokezer emberből, hogy két egészen szuper, és errefelé egészen szokatlan dologra ragadtatták magukat.

Egyfelől csináltak valamit. A pénztárcák megnyitása nemcsak mint a pénztárcák Magyarországon szokatlan megnyitása miatt érdekes, hanem mint a Magyarországon szintén nagyon ritka tenni akarás megnyilvánulása. Egy olyan országban, ahol a lakosság túlnyomó többsége a közüzemi számlák végösszegének meghatározásától a foci színvonalának javításáig mindent az államtól vár el, mindenki egy kicsit hős, aki a saját kezébe veszi a sorsát.

Másfelől pedig - és én ezt érzem a fontosabb szempontnak egy ilyen befeszült, rossz hangulattal teli országban - a plakátkampány kitaláló, megvalósítói és finanszírozói nem vették túl komolyan se magukat, se azokat az alávaló szemétládákat, akiknek a gyűlöletkampányát kifigurázni igyekeztek. Lehet, hogy a viccek nem jók, de egy rossz vicc, egy kis lazaság, sőt, még az ablakon kidobott 33 millió forint is jót tesz egy országnak, amellyel már nagyon ritkán történnek jó dolgok.