Megszavazta a parlament az olimpiát

POLITIKA
2015 július 06., 11:47
comments 293

Hétfőn megszavazta az Országgyűlés, hogy megpályázza a 2024-es nyári olimpia és paralimpia megrendezését.

Erről 151 igen, 33 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett döntöttek hétfőn a képviselők. A budapesti olimpia mögé nem csak a fideszes és KDMP-s képviselők álltak be, hanem még a Jobbik, valamint Fodor Gábor és Kész Zoltán is. A Fideszből egyedül Bencsik János tartózkodott.

Kunhalmi Ágnes kivételével a szocialisták nemmel szavaztak. Kunhalmi tartózkodott. Nem támogatta még az olimpia megrendezését az LMP-frakció és a DK- képviselői sem. Az együttes Szelényi Zsuzsanna és a PM-es Szabó Tímea is nemmel szavazott.

Ezzel a parlament felkérte a fővárosi önkormányzatot, a MOB-ot és a kormányt, hogy a pályázatot vidéki helyszínek minél szélesebb körű bevonásával, a környezetvédelmet szem előtt tartva, döntően a meglévő, illetve a 2024-ig - az olimpiától függetlenül - megépülő infrastruktúrára alapozva, a felesleges, később kihasználatlan fejlesztéseket kerülve készítse el.

A határozat értelmében az olimpiai játékokból származó költségvetési többletbevételeket elsősorban az egészségügy fejlesztésére kell fordítani. Csak addig kell kibírni valahogy.

A döntés szerint létrejön az Olimpiai Pályázati Bizottság, egy egyeztető, véleményező és javaslattevő testület, amelynek 24 tagját a házelnök jelöli ki. A bizottság - amelybe minden országgyűlési képviselőcsoport delegálhatna tagot - feladata lesz például stratégiai ajánlásokat tenni a pályázat előkészítésével kapcsolatban, véleményezni és népszerűsíteni a magyar pályázatot. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.