Lázár megfenyegette a Magyarországot Brüsszelben feljelentő cégeket

Szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján a fényképek alapján hetek alatt éveket öregedő Lázár János beszélt arról is, hogy szerdán kiderült, Brüsszel felfüggesztette az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat és a dohányadót, mert úgy ítélték meg, a meredeken progresszív kulcsokat alkalmazó adók szelektív előnyt biztosítanak versenytársaikkal szemben azoknak a vállalatoknak, amelyek árbevétele alacsony, és ez tiltott állami támogatásnak minősülhet.

MTI/Koszticsák Szilárd

Lázár az Index beszámolója szerint csütörtökön arról beszélt, hogy az élelmiszerlánc-felügyeleti díj miatt vizsgálat mögött az állhat, hogy a Sparnak ez nagyon fájt, és ezért fel is jelentette az országot. Hasonló a helyzet a dohányiparra kirótt egészségügyi különadóval, amit meg a Philip Morris érzett igazságtalannak, és ők is feljelentést tettek. Lázár elmondta, hogy az ország áll a viták elé, szerinte az ügy eleve a cégek lobbitevékenysége miatt ügy, és meg fogjuk védeni az igazunkat. Majd hozzátette, hogy

lehet az Európai Bizottsághoz fordulni, de akkor még többet kell fizetni.

Amit nehéz másképp érteni, mint hogy ha Brüsszel valóban elmeszeli ezeket a különadókat, akkor a kormány majd talál más eszközt, hogy még jobban megbüntesse ezeket a cégeket. Nagy baj ebből nem lehet, akármilyen büntetés is lesz ennek a vége valamelyik uniós bíróságon, annak költségeit úgyis a magyar államnak kell majd állnia.