A RyanAir eltörölné a föld színéről a repülőjegyek árait összehasonlító oldalakat

közlekedés
2015 július 27., 16:39
comments 147

Vannak azok az oldalak, mint például az Expedia vagy az Opodo, melyeken bárki, mikor épp utazni készül, megnézheti hogy két célállomás között adott időpontban melyik társaságok mennyiért kínálnak repülőjegyet.

Na ez a szolgáltatás bosszantotta fel nagyon a RyanAir botrányhős vezetőjét, Michael O'Leary-t, amikor levélben kérte négy nagy európai riválisát, hogy segítsenek összefogni és lenyomni ezeket az oldalakat. Szerinte ezeknek az oldalaknak semmi értelme nincsen és létezniük sem kéne.

O'Leary terve mindenesetre ambiciózus, ő azt szeretné, ha a felkért légitársaságok mind kiírnák honlapjaikra riválisaik árait is az adott szakaszra, ezzel feleslegessé téve ezeket a honlapokat. Bár hivatalosan nem tudni, melyik cégeknek írt a RyanAir-vezér, a Guardian úgy tudja, hogy az  IAG (British Airways/Iberia), Air France/KLM, Lufthansa és az easyJet volt a címzett.

Levelét bejelentő videóüzenetében O'Leary arról beszélt, hogy semmi értelme annak, hogy harmadik félnek van kiszervezve ez a szolgáltatás, és ha a légitársaságok valóban versenyeznének egymással, akkor nem is lenne szükség rájuk. Eddig egyetlen cég sem reagált a megkeresésére és az ötletre.

A RyanAir amúgy remek negyedévet zárt, 28 millió utasuk volt és 245 millió eurós profitjuk. A cég jövőre Németországot akarja majd igazán bevenni, Berlinben nyitnak központot és a cél a német piac letarolása lesz.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.