5,3 milliárd hrivnyával növelik az ukrán védelmi kiadásokat

külföld
2015 augusztus 11., 15:49
comments 153

Ez kábé 71 milliárd forint. Közben a védelmi tárcánál nem zárták ki, hogy újabb három részleges mozgósítás várható, ha tovább mélyül a kelet-ukrajnai válság. A védelmi miniszterhelyettes azonban egyelőre inkább a hadsereg szerződéses tagjainak létszámát növelné. Az ukrán hadiipar folyamatosan ontja a felszerelést a hadseregnek, a pluszpénzből a tervek szerint az év végéig még több mint 40 ezer járművel látják el a hadsereget, ebből több mint 300 páncélozott lesz. Ezen kívül lőszert, fegyvereket és megfigyelőkocsikat is újítanak. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.