Eddig tartott a görög forradalom álma

Csütörtök este lemond a miniszterelnökségről Alekszisz Ciprász. A görög kormányfő alig több mint fél évig volt hivatalban.

Lemondásával formálisan is vége annak a forradalmi politikának, amellyel Görögország kísérletet tett az EU-val kötött megállapodásainak felmondására, és arra, hogy a megszorítások helyett valami mással próbálkozzon.

A kísérlet tartalmi része már augusztus 14-n elbukott, amikor a görög parlament - az ellenzéki mérsékelt pártok támogatásának köszönhetően - elfogadta az újabb mentőcsomag brüsszeli feltételeit.

86 milliárd eurónyi, 1 százalékos kamattal számított és több mint 30 éves futamidejű hitelért cserébe a görög parlament lényegében átengedte az ország kormányzását az EU szakembereinek. Az újabb, immár harmadik görög mentőcsomag feltételei valamivel keményebbek, mint az előző csomag feltételei voltak.

Holott Alekszisz Ciprász idén januárban azzal az ígéretével nyert választást, hogy felmondják az előző csomag legdurvább feltételeit, és nem vezetnek be új megszorításokat. Éppen egy hete az európai hitelezők nyomására újabb, nagyon kemény megszorításokat fogadtak el, és továbbiak elfogadására is kötelezettséget vállaltak 2018 közepéig. Ciprász, és az általa vezetett Sziriza nevű párt forradalma ezzel tartalmi szempontból elbukott. Most, egy hétre rá formailag is vége a Sziriza hatalmának.

Elfogytak

Ciprász lemondásának a fő oka az, hogy pártjából túl sokan ellenzik, hogy kapitulált Európa előtt. Július elején még teljesen egyértelműen beleállt egy megszorítás-ellenes népszavazásba, és 4-én még arról szónokolt Athén főterén, hogy nem engedhetnek a görögök a brüsszeli diktátumnak. Azóta viszont folyamatosan enged, és egyre nagyobbakat.

Már a népszavazás másnapján, július 6-án menesztette pénzügyminiszterét, Janisz Varufakiszt, aki az egész görög szabadságharc emblematikus figurája és brüsszeli főtárgyalója volt. (Varufakisz formailag maga mondott le, de később elismerte, hogy Ciprász egy gyengébb minisztériumot akart rábízni, és ezért távozott.) Azóta a görög kormány egyre engedékenyebb lett a hitelezőkkel, végül pedig szinte minden pontban engedett nekik, egyébként teljesen szembemenve a július 5-i, éppen általuk kiírt népszavazás eredményének szellemiségével.

A több kisebb görög pártból (kommunista, baloldali és öko) szerveződött Sziriza képviselőinek egy jelentős része ezt a kapitulációt nem fogadta el. Amikor augusztus 14-én a görög parlament egy egész éjszakán át tartó vita után szavazott a hitelfeltételek teljesítéséről, akkor a Sziriza sok képviselője (így maga Varufakisz is) nemmel szavazott. Az egyezséget Ciprász csak a mérsékelt ellenzék segítségével tudta átvinni. Azon pártok segítségével, amelyek politikája ellenében lett a radikális kis Szirizából a legerősebb párt Görögországban.

A görög alkotmány most arra kötelezi a görög elnököt, hogy bízza meg az ellenzék vezetőit, hogy próbáljanak kormányt alakítani. A januári választáson elért eredményeik sorrendjében kell végigmennie rajtuk, vagyis először a jobbközép Új Demokrácia, aztán a neonáci Arany Hajnal vezetője következik. Az ellenzéki vezetőknek három-három napjuk lenne kormányt alakítani, és ha ez nem sikerül, akkor 30 napon belül új választást kell kiírni. Görög lapértesülések szerint egyik ellenzéki vezető sem akar élni a lehetőséggel, és mindenki arra számít, hogy pont egy hónap múlva, szeptember 20-án új választásokat tartanak Görögországban.

Mi lesz akkor?

Nagyon nagy kérdés, hogy ezalatt az egy hónap alatt

  • Ciprász személyes népszerűségére alapozva elhiteti-e a választóival, hogy a Sziriza nem árulta el őket, és újra győzni tud?
  • A Sziriza lázadó politikusai képesek lesznek-e egy új pártot felépíteni addig, mondjuk Varufakisz vezetésével?
  • A görögök többsége visszatér-e a régi mérsékelt pártokhoz, amelyek az elmúlt 40 évben felváltva irányították az országot, de a válság összeroppantotta őket?
  • Vagy a Szirizánál is radikálisabb erők (kommunisták, neonácik) felé fordulnak tömegesen?

Ciprász bukása az európai radikális álom vége is lehet

Alekszisz Ciprász megválasztását Európa-szerte nagy reményekkel fogadták az elit-ellenes, EU-szkeptikus erők, nem csupán balról, hanem jobbról is.

Magyarországon a Jobbik és az LMP vezetése is egyforma rokonszenvvel követte a nyakkendőt sosem viselő, forradalmi változásokat hirdető és a nemzetközi nagyoknak fityiszt mutató Ciprász felemelkedését.

Olaszországban és Spanyolországban gyorsan megerősödtek a Szirizával hasonló állásponton lévő újbalos pártok. Franciországban a jobboldali Nemzeti Front megerősödését segítette Ciprász sikere.

Ezek a fejlemények valószínűleg hozzájárultak ahhoz, hogy az európai kormányok többsége kezdettől abban volt érdekelt, hogy a Sziriza megbukjon. Varufakisz egyenesen úgy érezte, hogy a francia kormányon kívül az eurózónában egyik vezetés sem akarja, hogy hatalmon maradjanak, de a francia politikusok is csak négyszemközt biztosították őt szimpátiájáról.

Az is elég világosnak tűnik, hogy Ciprász kormánya nagyon rossz taktikát választott. Számos európai elemzés szól arról, hogy ha nem mondanak mindenre ilyen határozott nemet, akkor kicsikarhattak volna engedményeket az eurózónától, ám a túl konfliktusos módszerük eleve bukásra volt ítélve.

A zónánál nincs jobb?

Ugyanakkor volt egy fontosnak hitt adu is Ciprászék kezében: joggal számíthattak arra, hogy geopolitikai okokból nem engedik őket kiszállni az eurózónából, és a végén úgyis megmentik Görögországot. Az utolsó utáni pillanatban azonban kiderülhetett számára, hogy a német kormány tényleg készen áll arra, hogy a görögök otthagyják a zónát, viszont Görögország belerokkanna az átállásba.

Máig nem világos, hogy ki blöffölt a görög kilépés (grexit) lebegtetésével, de a görög bankok háromhetes kényszerű bezárása jól jelezte, hogy micsoda káoszt kockáztat az, aki tényleg erre az útra lép. Ciprász a 14-i parlamenti szavazás előtt azt mondta, hogy nem engedhette meg a Grexitet. Az általa évekig pocskondiázott szocialista és néppárti elődei pont ugyanezt mondták évekig.

Lehet, hogy ebből az következik, hogy tényleg az EU gyámkodása a kisebbik rossz.