A múlt héten közzétett magyar GDP-adat egyáltalán nem volt rossz, sőt, egy 2,7 százalékos éves növekedésnek örültünk volna 2005 óta szinte bármikor. Egyelőre csak annyit tudni, hogy a mezőgazdaság várható teljesítményére adott KSH-becslés miatt lassult a növekedés üteme; ha a szárazság és dögmeleg miatt mégsem lesz olyan rossz a termés, akkor ezt akár még felül is vizsgálhatják.

Az mindenesetre feltűnő, hogy az egész szűkebben vett régió Magyarországnál gyorsabban bővült ebben a negyedben:

Ez főleg azért baj, mert Magyarország az EU elvileg felzárkózóban lévő keleti régiójának legsúlyosabb alulteljesítője volt az utóbbi évtizedben:

Lehet beszélni magyar modellről és sikeres reformokról, de ha tíz év alatt ekkora – Lengyelországgal és Szlovákiával szemben több mint 30 százalékos – növekedési hátrányba kerültünk, akkor joggal várhatnánk, hogy a mostaninál lényegesen gyorsabban záródjon a szakadék.

Erről persze szó sincs.

Magyarország az EU-s átlaggal szemben semennyit sem zárkózott, a régiós országok viszont különböző tempóban, de elhúztak mellettünk.

Ez elég jól meglátszik akkor is, ha mondjuk megnézzük, épp hányadik volt az ország az Európai Unió 27 (azaz Horvátország belépésével 28) tagállama között, ha minden negyedévben az éves növekedés szerint rendezzük sorba az országokat. A kormány az utóbbi időben gyakran szeret ezzel az „éllovas” státusszal kérkedni, lássuk hát:

Látszik, hogy nálunk előbb ütött be a válság, mint Európa többi részében, hiszen 2007-ben végig tökutolsók voltunk. De Magyarország egészen 2013 közepéig szinte folyamatosan az EU vert mezőnyében volt. Akkor is, amikor az EU és az eurózóna a legmélyebb válságát élte, W-alakú recessziót írt le. Összesen két negyedév volt, amikor Magyarország benne volt a négy leggyorsabban növekvő országban.

Érdemes összevetni Magyarország helyezéseit Lengyelországgal. Persze, Lengyelországban sokkal kisebb probléma volt a devizahitelezés, és egyébként is, ott volt egy nagy belső piac, amire alapozva az ország el tudta szigetelni magát a külvilágban tomboló válságtól. Mégis feltűnő, hogy Lengyelország mennyire kitartóan az élvonalban tudott maradni.

A baj inkább azzal van, hogy mit hozhat a nem is olyan messzi jövő. Hosszú idő után újra emelkedni kezdett a beruházási ráta Magyarországon 2013-közepén, köszönhetően főleg a jó tempóban felpörgetett uniós pénzek lehívásának. Aztán rögtön el is akadt, sőt, az idei első negyedévben egészen 14 százalékig zuhant (a lenti ábrán négy negyedéves átlagok vannak, ezért nem látszik).

A beruházási ráta elvileg akkor pótolja a meglévő infrastruktúra kopását vagy amortizációját, ha 20 százalék felett van. Most ez az egyötödös arány éppen hogy megvan.

A beruházások abszolút értékéből sem lehet pontosan következtetni a gazdaság jövőbeni teljesítményére, hiszen a beruházások egy része – és az EU-s pénzek sajnos jelentős részben ilyenek – nem növelik a termelékenységet, nem javítják a gazdaság jövőbeni kibocsátási potenciálját, hanem csak úgy kiszóródnak, pillanatokra növelik a GDP-t, de hosszabb távú hasznuk nem nagyon látszik. Beruházásnak számít például az is, amikor 44 milliárdért felújítanak egy vasutat, hogy 81 percről 77 percre rövidüljön a menetidő, vagy amikor olyan autópályákat építenek, amiken aztán alig van forgalom. Az uniós támogatást így elköltik, amiből végülis magyar cégek profiltálnak, de hogy a gazdaság nem lesz egészségesebb és a növekedési potenciál nem javul, az biztos.