Kösz Rogán, hogy kitépted Budapest szívéből a szocializmus egy darabját

Budapest
2015 augusztus 26., 09:06
comments 256

Szombaton bezár a Jégbüfé. A Felszabadulás téren nyílt meg még 1952-ben, úgy is maradt. A legjobb, ami elmondható róla, az a hatalmas kirakata, ahol lehetett bámulni az embereket, miközben állva megeszed, amit rendeltél. A világ leghülyébb fizetési rendszerét például, ami úgy nézett ki, hogy kiválasztottad a pultnál, amit venni akartál, aztán átmentél a kasszához, fizettél, majd a blokkal visszatértél a pulthoz, az ott megkapott süteménnyel pedig odamentél a kirakathoz, ha pedig kellett még valami, kezdhetted újra az egészet, szóval ezt az évtizedekig gondosan megőrzött értelmetlenséget csak pár hónapja változtatták meg.

photo_camera Fotó: Fortepan

A múlt egy darabja aztán találkozott a jelennel. A szocializmus szellemét megtántoríthatatlanul őrző hely sorsa tavasszal dőlt el. A 35 éve érintetlen, egyre romosabb épülettömböt, a Párisi Udvart az akkor még Rogán Antal vezetésű önkormányzat értékesítette. Az átláthatóságra kínosan nem ügyelő V. kerület természetesen nem nyilvános eljárásban döntött a milliárdos üzletről. A vevő a közelben lévő északi Klotild Palotából is luxushotelt kialakító, a Párisi udvarral is hasonló terveket szövögető Mellow Mood Group. Két arab tulajdonosát meleg szavakkal üdvözölte Orbán Viktor a Buddha-Bar 2012-es megnyitóján. (És még szintén Rogán vezényelte le a másik, déli Klotild Palota eladását is gyorsan a választások előtt. Abból is luxusszálloda lesz. Ez is, a Párisi Udvar felújítását is nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé minősítette a kormány.)

Na, azt a helyzetet, hogy Rogánék már a régi szar helyeket is elveszik tőlünk, nehezen dolgozza fel a főváros népe.

Tudta-e, hogy a demokrácia egy darabja hal hősi halált szombaton?

jegbufe5

 

A PM és a DK koalícióra lépett az ügyben:jegbufe6

És az Echo TV házipolitológusa is csatlakozott hozzájuk:

jegbufi

 

A Szoborpark cukrászdájának tökéletesen megfelelő Jégbüfé a Tripadvisoron bejön azoknak, akik kedvelik az időutazást, a szomorú szocialista belsőt pontosan visszatükröző alkalmazottakkal. Aztán ott vannak azok, aki már végtelenül unják a retrót, és azt gondolták, hogy ez mégiscsak egy cukrászda a belvárosban, ahol furcsán veszi ki magát, hogy mennyire utálják a vendégeket.

A Jégbüfé számos nagy találkozó helyszíne volt:

jegbufe4

És miközben végtelen szeretethullám öleli körbe a több mint húsz éve a kirakaton át gofrit áruló bácsit, a személyes tapasztalatukat Facebookon megosztók első 15 posztjával búcsúztatnák a helyet. Nem végleg, mert egy még sokkal rosszabb kiadása megtalálható Budán a Millenárisnál, és ígéretük szerint 2017-ben újra nyitnak Pesten is.

jegbuf jegbuf2 jegbuf3 jegbuf4

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.