Németország egymillió eurót ad balkáni országoknak a menekültkérdés kezelésére

2015 augusztus 27., csütörtök 12:43
157

Frank-Walter Steinmeier a Bécsben zajló egynapos Nyugat-Balkán konferencián elismerte, hogy a térségén átvonuló menekültek nagy száma súlyos teher a közigazgatási rendszer, a közlekedési hálózat és a helyi közösségek számára.

Bejelentette, hogy Németország egymillió euró azonnali pénzügyi támogatást nyújt a térség országainak, ebből 600 ezer eurót Szerbiának és Macedóniának. A pénzből élelmiszert és tisztasági csomagokat vásárolnak a menekülteknek, és javítják egészségügyi ellátásuk körülményeit.

Frank-Walter Steinmeier kiemelte, hogy a bajban lévők megsegítése közös európai felelősség. Az erőszakos konfliktusok elől menekülő embereknek védelem kell, és ezt meg kell adnunk nekik, mert ez a humanitárius kötelességünk.

Elmondta, hogy emberségesen kell bánni a menekültekkel, akárhová vezet is az útjuk", és ki kell dolgozni egy közös európai menekültügyi politikát. Ehhez a dublini rendszer reformjára van szükség, hogy méltányosan oszthassuk el a menekülteket az EU-ban. Továbbá meg kell állapodni arról, hogy biztonságos származási országnak tekintendő valamennyi állam, amely megfelel az uniós tagjelöltekkel szemben támasztott követelményeknek - fejtette ki Frank-Walter Steinmeier. (MTI)

A német külügyminiszter beszélt a menekülthullám visszatartására felállított kerítésekről is.

A ZDF-nek elmondta: "nem gondoljuk, hogy határkerítések megoldják a migráció témáját".