A Napi Gazdaság szerint államtitkárság lehet a NAV-ból

Már a csütörtöki Figyelő is megírta, hogy egyes kormányzati tervek szerint minisztériumi rangot kaphat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (élén Tállai Andrással, az NGM egyik államtitkárával), most pedig a Fideszhez zavarba ejtően közel álló Napi Gazdaság is hasonló értesülésekről írt, annyi különbséggel, hogy szerintük nem minisztérium, csak államtitkárság lenne a NAV-ból és az eddigi háttérintézmény a Nemzetgazdasági Minisztérium egyik egységeként működne tovább.

Nyáron több kormánytag, köztük Lázár János és Varga Mihály is arról beszélt, hogy szemléletváltozásra van szükség a NAV-nál, miután az utóbbi időben több a panasz a hivatal munkájára.

A szemléletváltást a Napi Gazdaság szerint könnyebben meg lehetne valósítani, ha az adóapparátus valamelyik minisztérium egyik egységeként működne, ami előnyös lenne a hatóság és a kormányzat közötti együttműködés szempontjából is. A költségvetés és az aktuális adótörvények elkészítésekor a szaktárca ugyanis nagyban támaszkodik az adóhivatal adataira, szakmai hátterére.

Meg ugye az sem utolsó szempont, hogy egy ilyen modellben nehezebben különutaskodhatna az adóhivatal vezetője úgy, ahogyan Vida Ildikó tette. Vida óriási zavart okozott a kormányban, mikor a Magyar Nemzetnek adott interjújában bevallotta, hogy egyike az USA-ból kitiltott személyeknek, és hogy kitiltásáról szólt a feletteseinek. A kormány ezt megelőzően heteken át bizonygatta, hogy semmit nem tudnak senki kitiltásáról.

Korábban arról is jelentek meg hírek, hogy az adóigazgatás valamilyen formában beolvad a kormányhivatalokba, de Lázár János pedig csütörtöki sajtóértekezletén azt mondta, még semmi sem dőlt a NAV átalakításának ügyében, de nem tervezik a minisztériumi struktúra megváltoztatását.