Nagy a káosz Kínában, lecsaptak a helyi kormánylap vezetőire is

külföld
2015 augusztus 28., 11:46
comments 34

Akkora a pánik Kínában, hogy a rezgések már utolérték a kínai kommunista párt legfőbb szócsövét, a helyi Napi Gazdaságot, az angolul People's Daily, kínaiul 人民日报人民日报 néven futó napilapot, melynek két vezetőjét vették őrizetbe.

A hivatalos hatósági közlemény szerint kenőpénzek elfogadásával vádolják őket. Ezt azonban elég sokan nem hiszik el, a legelterjedtebb elmélet szerint a két lapvezető azért került bajba, mert a lap honlapján megjelent egy dokumentumfilm, ami a légszennyezéssel foglalkozott, és ami kritikus hangnemet ütött meg Pekinggel szemben.

Az egyik letartóztatott, Liao Hong a laphoz tartozó honlap igazgatója volt, 20 éve dolgozott a lapnál, Chen Zhixia pedig alelnök volt ugyanott.

Csütörtökön vitték el őket az ügyészek. Erről még be is számolt a kínai sajtó, majd később inkább mégsem, és az erről szóló hírek eltűntek a kínai lapokból. Persze nem mindenhonnan, tárolt verziók fennmaradtak minderről.

Liao korábban a honlap főszerkesztője volt, de innen már áprilisban leváltották, állítólag épp a dokumentumfilm miatt. A filmben a kormányt vádolják az ország légszennyezettségi válságával. Elsőnek februárban jelent meg a lap honlapján, utána számos kínai videómegosztón felbukkant, és sokszázmillióan nézték meg. Tíz nap után kapcsoltak a cenzorok, azóta elérhetetlen a film a kínai neten. (Quartz)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.