Egyre több szülő utasítja el az állami iskolát

oktatás
2015 augusztus 31., 05:07
comments 461

A vg.hu összeállítása szerint az elmúlt öt évben nagyon megnőtt az érdeklődés az alapítványi iskolák iránt.

Horn György, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium igazgatója például azt mondta, hogy idén hozzájuk 60 helyre 460-an jelentkeztek. Még úgy is, hogy átlagosan havi 70 ezer forint a tandíj. "Tapasztalható, hogy az elmúlt években egyfajta menekülés van a szülők részéről, az állami iskoláktól" - mondta, aki szerint az egyre központosítottabb és egyre abszurdabb állami oktatás nagyon sokakat riaszt.

Waldorf-iskolába is egyre többen iratják a gyereküket.. Most szeptemberben már több mint 5 ezer diák kezdi ilyen iskolában az évet, holott 2011-ben még csak 4181-an voltak. Kulcsár Gábor, a pesthidegkúti Waldorf iskola vezetője azt mondta, hogy náluk az elmúlt öt évben két-háromszorosára nőtt az érdeklődés. Csak most ősszel három új Waldorf-iskola nyílik, Székesfehérváron, Pakson és Dunaújvárosban. (vg.hu)

 

 

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.