Ami az amerikaiaknak Costa Rica és az ausztráloknak Bali, az lesz lassan Magyarországnak Grúzia - gondoltam, aztán nem lett igazam. Az volt a feltételezésem, hogy a Wizzair által egy éve működtetett heti két járat Budapestből Kutaisziba a nem túl drága, nem túl egzotikus, de azért kalandos úticélra vágyó magyar turisták tömegeit vonzza a Kaukázusba. Erre utalt az is, hogy lassan a 444 az utolsó magyar sajtótermék, amely még nem énekelte meg/húzta le Grúziát. Ehhez képest több mint két hét alatt a repülőtéren kívül két csoportban összesen 5 darab magyart láttam - de azért az igaz, hogy azon a repülőtéren ott volt minden turisták legalja, a kúrásról ordítva társalgó, a hajnali felszállás előtt még sörözgető, fiatal férfiakból álló csoport. Pont, mint az ausztrálok Balin.

Pedig ha az ember rendesen végiggondolja, teljesen egyértelmű, miért nem tud a közvetlen repülőjárat sem tömegeket vinni Grúziába. A tömeget általában a tengerparti strandok, az éjszakai élet és a kényelmes szállodák vonzzák, nem pedig a magashegyi túrák és a középkori műemlékek. Grúzia pedig pont ez utóbbi kettőben igazán erős. Így hát nem magyarból van igazán sok az országban, hanem lengyelből. Ők több városukból is repülhetnek Grúziába, és Lengyelországban a természetjárásnak-kirándulásnak-hegymászásnak sokkal nagyobb kultúrája van, mint Magyarországon.

Strand és főváros

Az előző bekezdés olvasása közben és földrajzórán egyaránt odafigyelők nyilván felszisszentek a strandos résznél, hiszen tudják, hogy Grúziának bizony van tengerpartja. Ez igaz, csak van vele néhány probléma. Például az, hogy az állítólag valóban szép része a szinte csak Oroszország által elismert, de ettől még Grúziától független Abháziában található. Szuhumi városának környéke pálmafás, szubtrópusi hangulatával az egész Szovjetunió egyik legszebb darabja volt, ahol a legfontosabb elvtársak is előszerettel nyaraltak. Biztosan érdekes hely, és nem is lehetetlenül bonyolult grúz oldalról átugrani néhány napra, ám én úgy voltam vele, hogy van elég látnivaló magában Grúziában is.

De annyi, hogy nyugodt szívvel kihagytam a Fekete-tenger még valóban grúz partszakaszát is, ami minden beszámoló és fénykép szerint az én ízlésemhez képest túl szennyezett, túl zsúfolt és egyszerűen túl érdektelen. A grúzok, örmények és törökök körében népszerű üdülőhely, Batumi biztosan kiváló betekintést enged a posztszovjet strandkultúrába, de abból már láttam eleget Magyarországtól Albániáig. Nagy a kísértés, hogy egy egész cikket aról írjak, amit nem láttam Grúziában, mert a tengerparton kívül kimaradt például a Kaukázus több elég nehezen megközelíthető, viszont egészen biztosan nagyon érdekes része is. Ennél már csak az lenne aljasabb húzás, ha a lényegre térés előtt hosszasan sorolnám, hogy mi nem tetszett. De sajnos nem sok ilyen volt.

A főváros, egyben egyetlen grúz nagyváros, Tbiliszi nem véletlenül vonz kevesebb turistát, mint Párizs. A Kaukázus történelme még Kelet-Európáénál is véresebb-felgyújtósabb-lerombolósabb, és ebből bőven jutott Tbiliszinek is. 1795-ben például a perzsa hadsereg végzett olyan alapos munkát, hogy ennél a dátumnál korábban emelt épület nem nagyon maradt a városban. Amit nem kompenzál különösebben szép természeti környezet sem, bár kétségtelen, hogy Tbiliszi két nagyobb dombjáról - az egyikre libegő visz fel, a másikra sikló - érdemes lenézni a városra. Vannak azért a fővárosnak pozitívumai is. Például érezhető a fejlődés, vagy legalábbis az igyekezet a fejlődésre. Szemben más posztszocialista nagyvárosokkal, itt képesek voltak bevezetni a tömegközlekedésen az elektromos csipkártyákat, aminek segítségével a budapesti M3-nál is rohadtabb metróállomásokat lehet megtekinteni.

Több exszovjet nagyvároshoz hasonlóan Tbilisziben is egész sok a zöld. És ez gyakorlatilag az egyetlen hely az országban, ahol a már egy hét alatt is unalmassá váló grúz klasszikusokon kívül mást is lehet enni, vannak például jó iráni és török éttermek is. Tbilisziben másfél napnál több látnivalót csak nagyon-nagyon lassú turistáknak ajánlanék, viszont kétségtelen, hogy a fővárosból a kétharmad magyarországnyi Grúzia jelentős része elég könnyen bejárható, így mindenképpen érdemes több éjszakát is itt tölteni, kényelmesen aludni és jókat enni.

Étel és ital

Az átlagos, vidéki grúz étterem színvonala talán valamivel magasabb magyar megfelelőjénél, viszont sokkal egyhangúbb. Hosszú távon lehetetlen mindig hacsapurit, sajttal töltött lepényt/kenyeret vagy hinkalit, hússal töltött tésztabatyut enni. Feloldozást csak a meglepően jó minőségű húsból, például borjúból készült saslikok hoznak, és van az a szint, amikor már a legalapabb grúz étel, a paradicsomos uborkasaláta (uborkás paradicsomsaláta) is nagy élmény a nehéz tészta helyett.

A grúz talán az egyetlen nép a világon, amely még a magyarnál is jobban meg van győződve arról, hogy a világ legjobb borait náluk készítik. A grúzok nagy mellénye valamennyire érthető, hiszen bizonyíthatóan a mai országuk területén készült először bor a világon, ám az első próbálkozások óta eltelt 6-8 ezer év alatt más népek mintha többet haladtak volna a szakmában. A grúz borok nagy részéről a legjobb, ami elmondható, hogy más, mint amit Európában megszoktunk. Viszont még a közepes színvonalúak is drágábbak annál, amit Spanyolországban vagy Olaszországban egy sokkal jobb üvegért fizetni kell. Ez utóbbi különösen fájó pont egy olyan országban, amely ma lényegesen olcsóbb nemhogy Nyugat-Európánál, de Magyarországnál is.

Bőséges éttermi étkezéseket is simán ki lehet hozni két főre 6000 forintnyi grúz lariból, egyszerűbb helyen jól lakni pedig ennél lényegesen kevesebből is sima ügy. A szállások Tbiliszin kívül szintén messze vannak a magyar árszínvonaltól, és valamennyi belépő fillérekbe kerül még úgy is, hogy a külföldiek esetenként háromszorosát fizetik a grúz tarifának.

Változatosság és egzotikum

Rendes ember azonban nem azért megy Grúziába, mert olcsó, hanem mert borzasztóan érdekes hely. Érdekes, mert változatos. Hiába a mérete, a gleccsertől a sivatagig minden van az országban, sőt, hatalmas erdők, lankás szőlőtermő vidékek és alpesi rétek is. Két-három órás autóút alatt már úgy érzi az ember, hogy több különböző országban is járt.

És Grúzia azért is érdekes, mert egzotikus. A szomszédos Azerbajdzsán mellett a legegzotikusabb ország Európában, ahol a magyar turista megismerheti az érzést, amivel a Budapestre érkező nyugatiak szembesülnek magyar beszélgetést hallva. A grúz a magyarhoz hasonlóan alapvetően különbözik a kontinensen máshol beszélt indoeurópai nyelvektől, de itt tovább nehezíti a helyzetet, hogy a grúzoknak saját ábécéje is van, ami csak fokozza a nyelv elszigeteltségét.

Ahogy a Grúziába érkező turisták jelentős része, én is megfogadtam, hogy minél gyorsabban megtanulom a grúz betűket, hogy legalább a feliratokat el tudjam olvasni. Az volt a tervem, hogy napi 5 betűt elsajátítva egy hét alatt letudom a 33 betűs grúz ábécét. Első nap meg is volt három magánhangzó és az R és L betűknek megfelelő, fantasztikusan jól kinéző furcsaságok, aztán a második napra elszállt a lelkesedésem, mivel rájöttem, hogy turistaként valójában nincs szükségem a grúz ábécé ismeretére.

Az országot 2004 és 2013 között vezető Miheil Szakasvilinek számos hibája volt, például az a fixa ideája, hogy jó ötlet Vlagyimir Putyin bajszát fegyverrel húzogatni. Ennek eredményeként 2008-ban Oroszország Abházia után egy újabb darabot, Dél-Oszétiát is kihasította Grúziából, Szakasvili pedig ma már az ukrán kormány megbízásából ogyesszai kormányzóként provokálja az oroszokat. Viszont grúz elnökként következetesen volt nyugatbarát, és a korrupció visszaszorítása mellett sokat tett az idegenforgalomért is - például minden útjelző táblán van latin betűs felirat is, és nincs az a jelentéktelen látnivaló, ami ne lenne angolul is gondosan kitáblázva. Ennek köszönhetően Grúziában az eltévedés veszélye nélkül lehet bérelt autóval közlekedni.

Néhány nap alatt megszokható a helyi vezetési stílus is, amelynek csak két szabálya van. Egyfelől hogy akár autópályáról, akár hegyi ösvényről van szó, kötelező pontosan 100 kilométer per órás sebességgel haladni, másfelől pedig hogy ahol fizikailag lehetséges, ott a grúz sofőr előz. Ezen kívül már csak a szokatlanul flegma szarvasmarha-populácó kerülgetésére kell figyelni, és arra, hogy bármelyik út előzetes figyelmeztetés nélkül válthat át civilizált aszfaltból kavicsos ösvénybe.

Aki nem vállalja a kaukázusi vezetés kalandját, szinte ugyanilyen hatékonysággal járhatja be az országot a hatékony marsrutka-hálózattal. A magánkézben lévő kisbuszok segítségével, amilyenekre a magyar vidéken is óriási szükség lenne, korai indulással Grúzia egyik csücskéből a szemköztibe is el lehet jutni egyetlen nap alatt. Az úthálózat gyorsan javul, a 2011-es útikönyv által megadott menetidők négy év alatt - elsősorban a Kaukázusban - esetenként kétharmadukra csökkentek.

Hegy és völgy

Bár Grúziát kaukázusi országnak hívjuk, az igazi Kaukázus csak egy kis részét foglalja el. Az ország déli részén ott a szerényebb méretű Kis-Kaukázus is, de az igazán nagy szám a Grúzia északi határán húzódó Nagy-. Ennek, és egyben egész Európának legmagasabb csúcsa, az Elbrusz ugyan néhány kilométerrel a határ orosz oldalán van, de Grúziába is jut néhány 5000 méter feletti, tehát a Mont Blancot simán verő hegy.

Itt a hóhatár még augusztusban is 3000 méter körül van, és a legmagasabb hegyek oldalán több gleccser ennél is alacsonyabbra nyúlik le. A csúcsok megmászásához egy adag hegymászótudásra és -felszerelésre is szükség van, de a hegyek és a völgyek végtelen kirándulási lehetőséget nyújtanak a teljesen amatőr túrázóknak is.

Néhány órás és egyhetes túra is van, és bár a grúz ösvények közel sincsenek olyan szakszerűen jelölve, mint a közutak, a legtöbb teljesíthető vezető nélkül, az internetről összeszedett térképekkel és instrukciókkal. Grúzia legnépszerűbb túraközpontja a Tbilisziből néhány óra alatt elérhető Sztepantszminda, amelyet egykor a felette magasodó hatalmas hegyről Kazbeginek neveztek el a szovjetek.

Az orosz hatás ma is erős, mivel a településen vezet át a legfontosabb török-orosz kamionút, de az átmenő forgalom sem tudja kevésbé látványossá tenni az 1700 méteren fekvő kisvárost, amely fölött egy irtózatos méretű, 5000 feletti hegycsúcs tornyosul, körülötte állandóan gomolygó felhőkkel.

Sztepantszmindánál valamivel nehezebben megközelíthető - legalábbis annak, aki már nem kap jegyet a nyáron gyorsan megtelő repülőjáratra - Mesztia, az ország maradékától földrajzilag, kulturálisan, nyelvileg és anyagilag is elkülönülő Szvanétia központja. Mesztia szintén magashegyi turizmusra épít, és a helyiek olyan jól keverik a kártyáikat, hogy településük főtere - ha eltekintünk az ott bóklászó tehenektől, disznóktól és kóbor kutyáktól - közelebb van Svájchoz, mint Tbiliszihez. A rendőrség és a kórház épülete is olyan, amilyet Magyarországon legfeljebb Ausztriához közel eső, vagy a Fidesz-frakcióban fontos szerephez jutó parlamenti képviselők körzetében található településeken lehet elképzelni.

Szvanétia völgyei és kis falvai, amelyekben még sok áll a Kaukázus egykor tipikus épületeiből, az erődszerű lakótornyokból, sok-sok napnyi természetjáráshoz nyújtanak alapanyagot. Nincs az a kis falu, ahol legalább néhány család ne működtetne fizetővendég-szolgálatot, meleg ággyal, szerencsés esetben meleg zuhannyal, és egy alkoholista nagyapával, aki előbb házi készítésű csacsát, azaz törkölypálinkát kényszerít a vendégekbe, majd az ablakuk előtti hangos okádással veri fel őket álmukból.

Vidék és templom

A Kaukázus csúcsai mellett Grúzia másik különlegessége történelmének mélysége. A szomszédos Örményország után néhány évtizeddel Grúzia volt a világ második országa, ahol a 4. században a kereszténység államvallás lett, és ez, párosulva a nyelvi elszigeteltséggel egészen különleges hellyé tette az országot.

Grúzia a világ azon nagyon kevés országa közé tartozik, amelynek saját vallása (bár a grúz ortodox egyház az ortodox egyházak családjának része), saját nyelve és saját ábécéje is van hosszú évszázadok óta. Ahogy Európában mindenhol, úgy Tbiliszi katedrálisának napi miséjére is elsősorban idős nők látogatnak csak el, akik a templomnak csak töredékét töltik meg. De a hit ettől még a grúz mindennapokban erősen jelen van, a buszon mindig van, aki látványosan keresztet vet, ha templom előtt vezet az út.

Grúzia történetének leghíresebb szülötte Sztálin volt, akinek szülőháza és a több tízmillió halottról mélyen hallgató emlékmúzeuma máig megtekinthető Goriban, de az ő rombolása sem tudta kiirtani a grúz élet jellegzetességeit. Így még ma is bele lehet futni olyan jelenetekbe, mint az új Mitsubishi-kisteherautót gondos tömjénezéssel felszentelő pópa, és a 11-12. század grúz aranykorának sok emléke is áll, elsősorban az egyházi épületek. Ezek jelentős része ma nehezen megközelíthető, viszont idilli környezetben áll, ahol a zajt és a lenge női ruhákat kifejezetten rosszul viselő szerzeteseket nem zavarják folyamatosan a modern világ csábításai. Az elszórt templomok és kolostorok végigjárása, a zötykölődés a vidéki mellékutakon a grúziai nyaralás legjobb része. Talán azért, mert ilyen a világon tényleg sehol máshol nincs.

David Gareja

Az azeri határtól méterekre, minden egyébtől eléggé messze található barlangkolostor-együttes Grúzia egyik legnehezebben megközelíthető nevezetessége. Aki már járt a törökországi Kappadókia hasonló vidékein, az valószínűleg nem fog hasraesni a barlangoktól és freskóiktól, de a sivatagos vidék hangulatának köszönhetően ez mégis egy különleges hely.

A Grúz Nemzeti Múzeum kincstára Tbilisziben

Lehet, hogy Jászón és az argonauták csak a görög mitológiában léteztek, viszont az biztos, hogy nem véletlenül hajóztak az Aranygyapjúért a mai Grúzia területén található egykori Kolkhiszba. A Kaukázusban sok volt az arany, és az itt egymást követő kultúrák azt is tudták, hogy kell vele bánni. Ez a gyűjtemény a világ bármely hasonló intézményével felveszi a versenyt.

Szvetiszhvoveli katedrális

Nagyon közel van Tbiliszihez, így egyfelől könnyen megközelíthető, ami sok grúz templomról nem mondható el, viszont cserébe sok is itt a turista. A Mtskheta kisvárosban a 11. század elején emelt hatalmas, szellős és elegáns templom csak kicsivel színvonalasabb, mint a grúz aranykor többi remekműve (Gelati, Alaverdi), viszont magasan veri azokat az épületeket, amikre a kortárs, még elég sötét középkorban botladozó Nyugat-Európa volt képes. És akinek szerencséje van, láthat pópát Mitsubishi márkájú kisteherautót felszentelni tömjénfüstölővel.

Tszminda Szameba

A Sztepantszminda feletti dombon emelt templomocska magában nincs benne Grúzia 50 legérdekesebb templomában, viszont a körülötte tornyosuló hegyekkel együtt olyan szimbóluma az országnak, mint Kínának a Nagy Fal. A legszebb képekhez eleve érdemes feljebb mászni a templomtól, de aki erre jár, az egyébként is szánjon rá még néhány órát, és gyalogoljon fel a Kazbegi 5000-es csúcsáról induló gleccser aljához.

Ahonnét jól látszik az Ushba

Ez nemcsak a Kaukázus talán legnehezebben megmászható hegye, hanem egyben a leglátványosabb is. Mesztiából több túra is indul a közelébe, és ha éppen jó az idő, az ember annyira nem is fárad el, miközben gyaloglás közben ikercsúcsait nézi.