Reisz András a HírTv-nél folytatja

tévé
2015 október 01., 05:20
comments 71

A meteorológus fél év kihagyás után tér vissza dolgozni, márciusban a köztévétől tették ki, a megújuló M1-nél már nem tartottak igényt a munkájára. A visszatéréséről interjút is adott, a most megjelenő Heti Válaszban megtalálhatja, aki el szeretné olvasni. Reisz többek közt arról is beszél benne, hogy „az időjárásban még 2050-ben sem várhatóak olyan szélsőségek, mint amilyenek az emberi fejekben néha előfordulnak” - idézi a valasz.hu.

A palócosan beszélő Reisz nyáron az Új Szónak adott interjújában beszélt arról, hogy miért is távozott a köztévétől. Azt mondta, elege van Budapestből és az MTVA-ból is, és hiányzik neki Szlovákia. Ezt mondta arról, miért nem kellett a megújuló M1-nek:

„Nem feltétlenül az számít, hogy cici legyen, meg szép láb, hanem bólogató fej és olyan száj, ami nem sokat jár. Nem feltétlenül csak hölgyek vannak ott, hanem férfiak is.”

Magáról azt mondta, hogy „nem szoktam bólogatni, sokat jár a szám, mert vannak elképzeléseim, vannak meglátásaim, van kritikám és önkritikám is. Utóbbiból nagyon sok van, de másokra nézve is van jogos bírálatom, s ezt a többség nem szereti.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.